Franciakrémes
2018. január 10. írta: laposhal

Franciakrémes

Szerencsénk volt, mert a vígjátékok nem hordoztak politikai töltetet. Amelyik meg igen az egyből fennakadt a filmzsűrin. Elég gyorsan, az első filmnél 2 évig se kellett várni és már a mozikban volt Audrey Hepburn habkönnyű vígjátéka.hogyan_kell.jpg

A következő érdekes filmtörténeti részleteket field64 írta, most ő lesz a vendégíró a blogon, köszi.

Hogyan kell egymilliót lopni (1966)
A szépség, az elegancia és a báj tökéletes megtestesítője, a holland származású Audrey Hepburn a Római vakáció (1953) főszerepében vált a közönség egyik örök kedvencévé. Alakításáért Golden Globe- és Oscar-díjat is kapott. Nem csoda, hogy ezek után mindig igent mondott William Wylernek, valahányszor a rendező filmezni hívta őt. Harmadik (és utolsó) közös filmjük, a Hogyan kell egymilliót lopni jeleneteinek többségét Párizsban vették fel. A művésznő kosztümjeit régi barátja, az idén kilencvenegy éves (!) Hubert Givenchy tervezte.

annex_hepburn_audrey_how_to_steal_a_million_02.jpg

Mindazonáltal az alkotók megeresztettek egy fricskát a világhírű divattervező felé, mert amikor a mindig elegáns Audrey a lopáshoz takarítónői jelmezbe bújik, és megkérdezi partnerét, hogy mire jó ez, ő így felel: „Arra, hogy Monsieur Givenchy infarktust kapjon, ha meglátja”. Apropó, partnerek! Peter O’Toole, Hugh Griffith, Eli Wallach vagy Charles Boyer neve valószínűleg egyetlen komoly filmbarát előtt sem ismeretlen.

0002.jpg

Nekünk, magyaroknak különösen érdekes a díszlettervező személye, aki nem más, mint a Budapesten született Trauner Sándor (Alexandre Trauner), Rippl-Rónai József és Csók István egykori tanítványa. Trauner 1929-ben ment Franciaországba, filmes karrierje ott kezdődött. Filmográfiájában mindössze egy magyar film található, az is koprodukció, a biatorbágyi merényletről szóló Viadukt (1983). Wyler szóban forgó alkotásának múzeumi jeleneteihez a magyar szakember – szigorú titoktartást követelve – Picasso-, Leonardo-, Tintoretto- és Rembrandt-festmények másolatait rendelte meg különféle párizsi képzőművészektől.

0095.JPG

A titkolózás annyira jól sikerült, hogy elterjedt a hír, miszerint a filmstúdió dugig van vagyonokat érő képzőművészeti remekekkel. Így történt, hogy egy éjszaka a műkincslopásról szóló film stábját is kirabolták: több tucat hamis festményt vittek el a pancser tolvajok.

how-to-steal-a-million-5.jpg

A reklámfogásnak sem utolsó akció ellenére a Hogyan kell egymilliót lopni a vártnál szerényebb érdeklődést keltett. A kritikusok fanyalogtak, hogy Audrey már sokadjára játssza a szerelemre ébredő naiv lány szerepét, és végre ki kéne lépnie ebből a skatulyából. Azt is felhánytorgatták, hogy az opusz túlságosan emlékeztet Jules Dassin Topkapi (1964) című könnyed bűnügyi vígjátékára. Azt hiszem, évtizedek távlatából visszapillantva inkább a Hogyan kell egymilliót lopni maradt meg jobban a nézők emlékezetében, és ez javarészt épp a tüneményes Audrey Hepburnnek köszönhető.  

A következő filmet talán csak hatvanszor láttam a Filmúzeumban a Tanács kőrúton. Belmondo miatt természetesen. Szerettem a Delont is, de Bebel volt nekem akkoriban a legjobb francia színész. 

bprs_01.jpg

 

Borsalino (1970)
A hetvenes évek egyik legnépszerűbb francia produkciója, a Borsalino Alain Delon kezdeményezésére született, aki – elsősorban üzleti szempontokat szem előtt tartva – mindenképpen szeretett volna egy közös filmet a másik nagy közönségkedvenccel és legnagyobb riválisával, Jean-Paul Belmondóval. 1958-ban ugyan filmeztek már együtt, de a Légy szép és tartsd a szád forgatásakor mindketten még csak pályakezdők voltak. A Borsalino Eugène Saccomano francia újságíró Bandits à Marseille (Marseilles-i banditák) című könyvén alapul. Delon harmincezer frankért vette meg a filmjogokat, ami már akkoriban sem volt túl nagy összeg.

borsalino.jpg

A szkript megírásában a francia filmszakma olyan kiválóságai vettek részt, mint Jean-Claude Carrière, Claude Sautet és maga a rendező, Jacques Deray. A direktor az előző évben jelentős szakmai és közönségsikert aratott a Delon főszereplésével forgatott A medence (1969) című pszichothrillerrel, részben ennek köszönhette az új felkérést is. (Összesen hét filmben dolgozott Delonnal.) A Borsalino története a harmincas évek két hírhedt gengsztere, Paul Carbone és François Spirito életének fordulataira épült. Mivel a névhasználattal kapcsolatban gondok merültek fel, ezért a filmszereplők a Roch Siffredi (Delon) és a François Capella (Belmondo) nevet kapták. (Igen, jól gondolod, kedves olvasó: a híres olasz pornósztár, Rocco Siffredi a Delon által játszott szereplőtől kölcsönözte a művésznevét.) Szóba került, hogy az opusz címe vagy az lesz, hogy Siffredi és Capella, vagy az, hogy Marseille 1930.

85a5b8b9da1db12ea6cf2b9211959efa.jpg

Ezek a variációk azonban senkinek sem tetszettek igazán, a produceri szerepkört betöltő Delonnak sem. Alain olyan címet akart, amelyet a világ egyetlen országában se kell lefordítani: a borsalino nem más, mint a harmincas években divatos férfikalap neve, amilyet a szereplők is viselnek. Belmondo és Delon rivalizálása kissé megnehezítette a forgatást, hiszen mindketten ragaszkodtak ahhoz, hogy pontosan ugyanannyi szövegük és premier plánjuk legyen, mint a másiknak. Belmondo feltételül szabta azt is, hogy aktuális barátnője, Nicole Calfan szerepet kapjon a filmben. (Delon akkori élettársa, Mireille Darc cameoszerepben tűnik fel.)  A Borsalino kiugró közönségsikert ért el, ám a kritikusok nehezményezték, hogy az alkotók idealizálták a két néhai gengszter személyét, akik valójában náci szimpatizánsok voltak. Óriási bulvárszenzációt jelentett, hogy Belmondo pert indított Delon ellen, mert szerződése szerint a plakátokon az ő nevének kellett volna elsőként szerepelnie a filmgyártó cég, a Delon tulajdonában lévő Adel Productions neve után. Alain viszont túljárt az eszén, mert a cég neve helyett is a sajátját íratta a plakátokra, vagyis az Alain Delon név Belmondo neve előtt és után is szerepelt.

borsalino_1.jpg

A média kellőképpen felfújta az ügyet, hiszen Belmondo a sérelem miatt még a díszbemutatón se volt hajlandó megjelenni. Delon nyilatkozatai sem a békülés felé mutattak, partnere viselkedését a plakátügyben például egyenesen nőiesnek nevezte.

bvlly42esr_ijgpcdcahgg.jpg

Évekig szóba se álltak egymással, a nyolcvanas évek végén azonban, amikor Belmondo magas állami kitüntetést kapott, kibékültek, sőt azóta újabb közös filmjük is készült, a Két apának mennyi a fele? (1998).

Remek vígjáték volt ez is, és mostanában elég sűrűn adja valamelyik televíziós csatorna is. Szeretem a plakátot, mert könnyed és egyszerre tömör is. Ahogy a mozdulatot ábrázolja ahogy kapaszkodnak a főcímben, nagyon jó. Az hogy ilyen erős színeket használt a grafikus (M.G. Judith) csak előnyére szolgált a plakátnak. Beleég a retinánkba jó darabig. 

fenakadva.jpg

 

Fennakadva a fán (1972)
Legjobb az egyenes beszéd: nem vagyok különösebb rajongója Louis de Funès-nek, humora számomra túl harsány, erőltetett grimaszolásai hamar fárasztani kezdenek. A Fennakadva a fán mégis tetszett, és még ennyi év után is elszórakoztat. Pedig eredetileg nem vígjáték lett volna, hanem dráma Yves Montand és Annie Girardot főszereplésével, Baleset címmel.

fennakadva_01.jpg

A forgatókönyv valahogy eljutott De Funès-hez is, aki úgy látta, a sztoriból remek vígjátékot lehetne készíteni. Kívánságára ennek megfelelően átírták a szkriptet. A rendezői székbe Serge Korber ült, aki két évvel korábban már rendezte a színészt a Lányok pórázon (1970) című komédiában. De Funès egyik partnere mindkét filmben a fia volt, Olivier, aki eredetileg édesapja hivatását akarta követni. Néhány kisebb-nagyobb filmszerep után azonban belátta, hogy színésznek nem elég tehetséges, ezért a Fennakadva a fán után pályát módosított: pilóta lett belőle előbb az Air Internél, majd az Air France-nál. A női főszerepre a sokoldalú amerikai sztárt, Shirley MacLaine-t kérték fel, ám ő nem tudta szabaddá tenni magát a forgatás idejére. A legendás komikus, Charlie Chaplin egyik lánya, Geraldine lépett a helyére, akiből az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb európai színésznője lett. Sokunk kedvenc francia komikusa, Pierre Richard többször is azt állította, hogy szerepelt ebben a filmben, de maximum valamelyik tömegjelenetben lehetett benne, mert nem ismerhető fel egyetlen képkockán sem, és a neve sem szerepel a film gyártási adatai között, noha Richard akkoriban már közismert színész volt. A forgatás két részletben zajlott. A stáb öt hétig dolgozott a Földközi-tenger partján fekvő közkedvelt kisváros, Cassis sziklafalainál, ahol mesterségesen létrehozták azt a fát, amelyen fennakad hősünk kocsija, miután a mélybe zuhant. Kaszkadőrök és hegymászók segítségével vették fel azokat a képsorokat, amelyek távolabbról mutatták az eseményeket, filmeztek például helikopterről is.

0001.jpg

A munka második fele a stúdióban zajlott, ahol felépítették a sziklafal díszletét a pórul járt autóval egyetemben. A jármű mozgatását egy különleges berendezés végezte. A három főszereplőnek gondosan tanulmányoznia kellett az igazi szikláknál forgatott jelenetek kaszkadőr szereplőinek természetes mozgását, hogy utánozni tudják a mozdulataikat, és ily módon megkönnyítsék a két helyszínen felvett anyag egyesítését, magyarán mondva a vágást. A Fennakadva a fán az 1971-es szezon egyik legsikeresebb filmjének bizonyult Franciaországban, ahol több mint másfél millió nézője volt.

Annyira jól írja le a filmet vendégírónk, hogy nem írok semmit a filmről. A plakátot, ahogy a többit is amik lesznek majd az árverésen, grafikus barátommal modern környezetbe helyeztem. Én azt gondolom, most is megállnák a helyüket, mindenképpen grafikailag és designban is.  Kakasy Éva grafikája szerintem mai is friss, és látványosan ábrázolja, ezt a férfi és színész ikont. Időszerű ez jut eszemben ha ránézek. 

delon_01.jpg  

Egy zsaru (1972)
Alain Delon pályafutásának egyik emblematikus alakítása Jef Costello (bizony, Jef, és nem Jeff!), a rezzenéstelen arcú bérgyilkos Jean-Pierre Melville A szamuráj (1967) című klasszikusában. A következő Melville-filmben, A vörös körben (1970) Alain szintén bűnözőt játszott.

26552a1a4fb03c153286f8e314d0ac2b.jpg

A harmadik közös munka, az Egy zsaru esetében Melville Delonra bízta, hogy a rendőrt vagy a rossz fiút akarja-e alakítani: a sztár úgy döntött, karrierje során először (de nem utoljára!) zsarut fog játszani. Az 1971 végén kezdődött forgatásra rányomta a bélyegét Melville betegsége, ami furcsa szeszélyekben is megnyilvánult. A forgatási helyszíneken például fabódét emeltetett magának, és többnyire ki se jött onnan: se a technikai személyzettel, se a színészekkel nem akart a feltétlenül szükségesnél többet beszélni. Jean Gabin lányától, a forgatáson script-girlként dolgozó Florence Moncorgétól elvárta, hogy parókát viseljen, mert nem tetszett neki Florence eredeti hajszíne. (A stábnak egyébként más figyelemre méltó tagjai is voltak: Delon fivére, Jean-François éppúgy rendezőasszisztensként ténykedett a produkcióban, mint a legendás színész-rendező, Jacques Tati fia, Pierre.) Barátságukra való tekintettel Delon többször is megpróbált beszélni Melville-lel, apró tanácsokat akart adni neki a filmmel kapcsolatban, de az ilyesmire korábban oly nyitott rendező ezúttal nem hallgatott senkire, ment a maga feje után.

zsaru.jpg

Delon akkoriban már gátlástalanul megtette a forgatásokon, hogy sztárstátusa kiváltságaival élve beleszólt a rendező munkájába, és elkezdte önmagát rendezni, a Melville iránti tiszteletből azonban az Egy zsaru esetében nem élt az előjogaival. Mindazonáltal az elkészült film nem tetszett neki különösebben, és a kritikusok sem lelkesedtek az opuszért: hideg, érzelemmentes, olykor egyenesen unalmas filmnek tartották, ámbár szerintem megvannak a maga erényei.

big_1472262951_image.jpg

Melville alighanem tudatosan törekedett egyfajta hidegségre (mellesleg korábban A szamuráj és A vörös kör sem volt különösebben érzelemgazdag film), ragyogóan bánik a színekkel, és a látszólag jelentéktelen részletekben is komolyan vette a szkriptet: a sztori folyamán például elhangzik, hogy a vonaton végrehajtott merész rablás húsz percet vesz igénybe, és a szóban forgó jelenet pontosan eddig is tart, természetes zajokra és zörejekre (vonatzakatolás, helikopterzaj) építve, kísérőzene nélkül, minimális szöveggel. Említsük meg Delon két fontos partnerét is: a végzet asszonyát a szépséges Catherine Deneuve játssza a film stílusához illő visszafogottsággal, az agyafúrt bűnözőt pedig az Egyesült Államokból érkezett Richard Crenna, akire az évekkel későbbi Rambo-filmek kiképzőtisztjeként emlékezhetünk a legjobban.

35548903530413032-un-flic-6_full.jpg

Gyertek.

6. PLAKÁTAUKCIÓ
Árverés: 2018. január 24.  17.00
Kiállítás: 2018. január 13-22. 
Helyszín: 1052 Budapest, Bécsi utca 3.

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr8613564843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.01.12. 19:44:51

Hoppá, most látom, hogy egy évszámot melléütöttem! A Topkapi nem 1954-es, hanem 1964-es film, azért volt olyan feltűnő, a Wyler-filmmel való hasonlóság.