Nem kell Ghanáig menned, hogy megvakulj.
2018. október 02. írta: laposhal

Nem kell Ghanáig menned, hogy megvakulj.

Az Afrikai földrész vándormozisainak, kézzel készült beharangozó plakátjaival bombáztak meg a minap. Egyszerre vállalhatatlanok, gagyik és viccesek is. 2012-ben már szenteltem ennek egy kedves bejegyzést. Csendben jegyezném meg, hogy ezeknek a plakátoknak már komoly gyűjtői is vannak, és mivel elég szép összegeket fizetnek érte az árveréseken, már hamisítják is őket. Gagyifake.

img_0039_1.jpg

De kies hazánkban is volt nem egy hasonló retina bomlasztó borzalom.

img_9766.jpg

A hetvenes évek kultúrális kormányzata, eléggé elengedte a moziforgalmazásba kerülő plakát grafikusok kezét.

img_9743.jpg

Ennek több oka van. Egyrészt rengeteg különböző, kevéssé értékes film is forgalmazásba került, másrészt az ítészek is elnézőbbek voltak már. Csak, ha nagyon kirívóan durva politikai töltet került a plakátra, akkor léptek közbe. De mivel a grafikusok általában nem buta emberek, és szerettek pénzt keresni, ez nagyon ritkán fordult elő.

enlight1112.jpg

Van ennek a „rusnya” plakátnak egy még különlegesebb bugyra is. A úgynevezett vidéki nyomdás mázolmány. A kialakulási okok többrétegűek. Volt, hogy a vidéki mozikba, nem került elég a MOKÉP által elfogadott filmplakát.

 

img_0052.jpg

Volt, hogy a helyi kiskirály úgy gondolta, hogy ő másként hirdeti majd a filmet. És olyan is volt, hogy a film a vidéki városokba, hónapokkal, esetleg évekkel később érkezett meg.

dogkeselyu.jpg

Ezért is van néha az, hogy egy adott filmhez akár több fajta plakát is készült. És akkor még nem is beszéltem a felújításokról. Amikor egy már bevált, sikeres filmet a jogdíjak lejárta előtt újra elővesznek, és forgalmazásba küldenek. És a nézők zabálják,mint a zizit.

img_0261.jpg

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben az időszakban, még a tévé műsorok nem tudtak versenyre kelni a mozival. Ez az időszak majd csak a nyolcvanas évekre keseríti meg a mozisok életét. Mert tv készülék már eléggé elterjedt háztartási eszköz vidéken is, de abból nem ugrálnak ki a Belmondo filmek. A moziforgalmazás nagyon erősen tartotta magát, és szép bevételeket, nézőszámokat produkált.

img_0053.jpg

Jegyezzük meg ezt a nevet, Bkkm. Mozi Nyomda Kecskemét, egy ideig innen indult el a borzalom.

20160322121041745_0001.jpg

Aztán mivel a sátán, ismeri a lelkek bugyrait, egy hű követőre is talált: ő volt a Mozirotta Veszprém.

20160322121407316_0001.jpg

Nem ismertek kegyelmet, olyat adtak a pupillánkra, hogy néha még most is csak csipesszel tudom megfogni a nyomatot. A számban egy kis feszület van, mert pillanatok alatt beszippant, ha nem figyelsz eléggé oda.

 

img_0038.jpg

 

 

 

img_0054.jpg

 

img_0060.jpg

 

img_0130j.jpg

Természetesen a gyerekek sem maradhattak ki a szórásból, nekik mesefilmekkel üzent a grafitszörny! 

img_0127j.jpg

 

img_0126j.jpg

 

img_0125j.jpg

 

 

 

20160322115214232_0001.jpg

 

img_9727.jpg

De néha az ördög is szabira ment, és akkor valahogy készültek ilyenek is. Ez szép, igaz, hogy egy a filmforgatás alatt készült jelenetfotó volt az alapmű, de ne legyünk telhetetlenek, ez azért szép munka. Itt sikerült egy jó filmhez egy remek plakátot is csinálni.

img_5455.jpg

Ha valaki kedvet kapott ehhez a stílushoz, a következő plakátárverésen november 9-én a A KÉK – Kortárs Építészeti Központban  lesz egy példány. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr414278257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Field64 · http://archivregiidokmozija.blogspot.hu/ 2018.10.03. 12:23:44

Az az érdekes, hogy A keresztapa „A” betűjébe bele vagyon írva, hogy „Francis Ford Coppola világhírű alkotásának folytatása”, de hiába suvickolom az optikámat, és meregetem azt a ronda nagy szitakötő-szemeimet, sehol nem fedezem fel a 2-es számot a plakáton. :)

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2018.10.03. 17:02:48

Az már valahogy nem fért rája.

nts 2018.10.03. 17:51:54

Milyen lehetett A házi feladat című koreai rajzfilm?

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2018.10.03. 18:09:09

@nts: Pláne fekete-fehérben, maga a kánaán. Gondolom ráadásul Észak-Koreai. „a Nagy Vezér” krétája,biztos benne hagyta valahogy a nyomát, a nép palatáblájában.

Zabalint 2018.10.03. 18:19:18

Szemben a ghánaiakkal, amelyek nagy része simán amatőr művészet, és egészen jók, ezek tényleg borzalmasak, félredesignoltak.

victor vacendak 2018.10.03. 19:28:05

ott bukik el ez az összvetés az afrikai plakátokkal, hogy míg azok festmények, ezek a magyarok nem azok. hanem szimplán fotómontázsok a filmekből. és úgy azért könnyű.

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2018.10.03. 20:11:32

@victor vacendak: Nem bukik itt semmi A Tű a szénakazalban is festve van, az Óz kézi rajz, a Csodálatos asztalos is. Mindegyikbe van grafikai munka, bármilyen is legyen az.

Ches Desmond 2018.10.04. 09:09:17

A ghánaiak legalább rajzoltak...:)

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2018.10.04. 09:12:41

@Ches Desmond: Az Óz is rajz, meg a mű McekkElek is. Van itt minden kollázs, blamázs, és egyéb ámítás.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2018.10.04. 09:19:58

Számomra elsősorban a Letraset betűk igénytelen használata rontja ezeknek a plakátoknak a színvonalát. Különben meg pár (Fantom az éjszakában, Dögkeselyű, A zsoldoskatona) egészen tetszik.

Fotósképző · https://www.fotoskepzo.hu 2018.10.04. 15:15:36

A szerző nagyon el van tévedve: kár mai szemmel megítélni 30-40 éves plakátokat. Főleg a szocialista ipar "remekeit". Akkor ugyanis ez volt a szint, ez volt a kommunizmus adta lehetőség teteje. Nem volt fotosop, nem volt számítógépes grafikai tervezés és tördelés, nem voltak grafikai cégek minden sarkon, nem volt mai nyomdatechnika (főleg ez!). De, nem volt a világon egységes marketing gépezet sem, komplett design-szabályokkal, plakátokkal, meg minden kiegészítővel, ami ilyenkor kell.

Akkor leszóltak fentről a forgalmazónál (volt vagy 2-3 állami cég, és annyi), hogy itt egy új film, ehhez kéne valami plakátot összehegeszteni (kis példányszámban jelenki meg eleve, és kb. 1-3 hétig látja a tisztelt közönség). Pénz nincs rá. A nyersanyag a kópiákból ott van (filmkockák, ugye), aztán az korabeli nyomdatechnikával rátettek szövegeket (már az akkori betűtípusok is röhejesek manapság), valahogy beszínezték az egészet, és mehetett a nyomdába.

Innen nézve ezek a plakátok nagy része teljesen elfogadható. Nyilván, akad, ami akkor sem volt egy műalkotás, de nem is ez volt a cél. Egyébként meg ide kéne tenni a filmek eredeti plakátjait is, azokkal együtt lenne érvényes bármilyen kritika.

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2018.10.04. 16:03:11

@Fotósképző: Inkább nem kéne ide tenni a filmek eredeti, vagy akár MOKÉP plakátját se, mert akkor még jobban lehetne látni a borzalmat. Azzal teljesen egyetértek, hogy nehéz volt akkoriban kevés hozzávalóval minőséget előállítani. De ott van a tökéletes ellenpélda a Tű a... , ami maga nemében, egy remek plakát. Az is hasonló körülmények közt született. A plakátok 80% saját tulajdonomban van, és szeretem őket, de ettől még ezek az akkori szemmel is vállalhatatlanok. Ez természetesen mint minden blogbejegyzésem a magánvéleményem. A Fanni és Alexander plakáttal bármelyik CIA börtönben vallomásokat lehetne kicsikarni, olyan rusnya. Az Ózt pedig nem engedném gyerek közelébe, mert évekig éjszakai vizelet visszatartási problémákat okozna. De nagyon sok dologgal, a leírtakból egyetértek, és köszönöm a véleményét. Nem mennék abba bele hányban dolgoztam a MAFILM-nél és HUNGAROFILM-nél, mert lényegtelen. Nekem ezekről ez a véleményem. Ha találok annyit a vidéki nyomdás dolgokból, amivel egy szép bejegyzést is össze tudok hozni, ígérem megteszem.

victor vacendak 2018.10.05. 10:26:03

@victor vacendak: egy tucatnyiból találtál hármat. a többi ettől függetlenül nem festmény. az óz viszont kb. olyan viszonyban van a filmmel, mint a ghánaiak... a tű a szénakazalban nem feltétlenül fesmény.