Ez nem egy láncregény!
2018. október 16. írta: laposhal

Ez nem egy láncregény!

ORSZÁGÚTON

A filmtörténet egyik meghatározó mozzanata volt, amikor a falusi fiatalember hóna alá csapta az érettségijét, megszökött hazulról és felcsapott újságírónak, nyomdásznak, képregény- és karikatúrarajzolónak Firenzében, majd „The funny face shop” néven szuvenír boltot nyitott Rómában és feleségül vette a porcelán arcú Giulietta Masinát, ezután forgatókönyvíró és segédrendező lett Rossellini mellett, majd 1952-ben rendezhette első saját filmjét, a világsikerre azonban még két évet várnia kellett: Gelsomina, Zampano és a Bolond édes-keserű története az Országúton – ami „útelágazást” jelentett a filmtörténetben –, gesztusai, kockái, jelenetei felejthetetlenek.

A plakát licitálható a NOVEMBER 9. KÉK. Plakátaukcion-Klikk a részletekért!

0133_2.jpg

1957-es New York-i plakátja becses érték Fellini, film és még az olasz focirajongók számára is.

la_strada_1.jpg

Megint megkértem,kedves barátomat Field64  írjon pár értékes bekezdést a filmről. Íme.

ORSZÁGÚTON

Első filmje, az Alberto Lattuadával közösen készített A varieté fényei (1950) forgatásán Federico Fellini felfigyelt egy különös artistapárra, és lejegyezte velük kapcsolatos gondolatait. Egyik barátjának, Tullio Pinelli forgatókönyvírónak 1951-es olaszországi körutazása során szintén alkalma nyílt arra, hogy a vándormutatványosok életét tanulmányozza. Fellini és Pinelli még 1951-ben hozzáláttak, hogy megfigyeléseik felhasználásával egy forgatókönyvet írjanak. A szkript el is készült, ám Fellini első önálló filmje, A fehér sejk (1952) csúfos bukása miatt megvalósítása reménytelennek tűnt. A második opusz, A bikaborjak (1953) viszont váratlan szakmai és közönségsikert aratott, s a producerek hirtelen keresni kezdték az ifjú titán kegyeit: különféle filmötleteket javasoltak neki, leginkább A bikaborjak folytatását szorgalmazták. Fellini megmakacsolta magát, és mindenre nemet mondott, amíg el nem készítheti Pinellivel közös történetét, az Országútont. Első két saját filmjének forgatókönyvíróját, Ennio Flaianót kérte fel, hogy segítsen megírni az Országúton végleges forgatókönyvét is. Flaiano nem nagyon lelkesedett a témáért, mégis igent mondott, és jó néhány hasznos ötlettel járult hozzá a remekmű megszületéséhez. Az ő javaslatára lett például az eredetileg intellektuálisnak megírt hősnőből, Gelsominából a világot inkább érzelmi oldalról megközelítő, egyszerű lány. Fellini kezdettől fogva a feleségének, Giulietta Masinának írta a főszerepet, ám a témával megkeresett producerek könyörtelenül a szemébe mondták: elgondolkodni is csak akkor hajlandók a tervezett film finanszírozásán, ha nem Masina lesz a főszereplő. Először A fehér sejk producere, Luigi Rovere próbálta jobb belátásra bírni a Maestrót, majd a projektet átvette A bikaborjak egyik producere, Lorenzo Pegoraro. A pénzember osztotta Ennio Flaiano aggodalmait az Országúton várható fogadtatását illetően, különösen ha Masina lesz a főszereplő. Egy cseppet sem érdekelte, hogy az előző film esetében Alberto Sordiról próbálta lebeszélni Fellinit, aki nem hagyta magát, és jól tette, mert Sordit A bikaborjak tette az olasz közönség egyik kedvencévé. A kitartó Pegoraro addig duruzsolt a rendező fülébe, amíg Fellini mégis hajlandó volt próbafelvételt készíteni Vittorio De Sica felfedezettjével, Maria Pia Casilióval, hogy milyen lenne Gelsominaként. A végeredmény nem tetszett neki, mire a csüggedt producer bedobta a törülközőt.

lastrada-ontheset.jpg

A problémákat tetézte, hogy Gelsomina személyiségét illetően a Fellini házaspár között sem volt meg az összhang. Giulietta gyengéd teremtésnek látta őt, Hamupipőke egyfajta variációjának, míg Federico inkább energikusnak, harciasnak. A direktor állítólag nem szerette, ha egyébként csinos felesége túlságosan hangsúlyozza nőiességét, és elegánsan öltözködik: egyes biográfusok szerint titokban gonosz örömét lelte abban, hogy minél jobban elcsúfítsa őt ehhez a szerephez. Levágatta Giulietta haját, és ragaszkodott ahhoz, hogy sárga színűre fessék. Ez sem volt azonban elegendő számára: borotvakrémből és hintőporból készített kotyvalékkal is bekente, hogy a hajszálak durva benyomást keltsenek. A jelmez is minden volt, csak nem nőies: rongyos trikó, gumis derekú szoknya, cilinder, tornacipő és zokni, ráadásként pedig egy olyan ócska katonaköpeny, amelynek megfilcesedett anyaga kidörzsölte a színésznő nyakát. Az Országútont végül a két legismertebb olasz producer, Carlo Ponti és Dino De Laurentiis rövid életű közös vállalkozása karolta fel. A két üzletembernek teljesen eltérő elképzeléseik voltak a szakmáról: De Laurentiis a nemzetközi piac felé kacsingatva viszonylag kevés, de nagyszabású film elkészítését szorgalmazta, és arra törekedett, hogy a gyártás feltételeit is önerőből teremtse meg, ami egy saját filmstúdió és filmlabor megalapításához vezetett. Ponti ellenben úgy gondolta, a technikai háttér fenntartása rendkívül költséges, s ő inkább azon a véleményen volt, hogy olcsó produkciókat kéne nagyobb számban gyártani, elsősorban a hazai igények kielégítésére. Ami egyértelműen közös volt bennük, hogy mindketten gyönyörű és tehetséges színésznőt vettek feleségül: Ponti Sophia Lorent, De Laurentiis pedig Silvana Manganót. Kettőjük közül állítólag csak De Laurentiis próbálta megszerezni a szerepet a felesége számára, sőt a férfi főszerepekre is voltak jelöltjei: Walter Chiari és Alberto Sordi. Fellini kelletlenül beleegyezett a két színész próbafelvételébe, melyeket pocséknak talált, különösen Sordiét, akinek kiemelkedő tehetségét ugyan az elsők között ismerte fel, de a Bohóc szerepére a színész teljesen alkalmatlan volt, bár nagyon szerette volna eljátszani. De Laurentiis nemcsak a szereposztásba, hanem a történet fordulataiba is bele akart szólni: erősen szorgalmazta a Bohóc halálát (Fellini eredetileg nem akarta, hogy meghaljon) és azt, hogy Gelsomina maradjon életben. Megbízta Ennio De Concini forgatókönyvírót, hogy ennek szellemében dolgozzon ki új szkriptváltozatokat, Fellini azonban szinte semmit nem volt hajlandó megfogadni ezekből az új ötletekből. Nem De Concini győzte meg őt, hanem fordítva: végül maga az író javasolta De Laurentiisnek, hogy fogadja el Fellini elképzeléseit, nem fogja megbánni. A producer ekkor teljesen átengedte az ügyintézést üzlettársának, Carlo Pontinak.

strada-1954-05-g.jpg

Ponti már nem erősködött a forgatókönyvet illetően, sőt elfogadta Masinát is mint Gelsominát, cserébe viszont feltételül szabta, hogy a két férfi főszerepre amerikai színészeket szerződtessenek. Egy napon Fellini meglátogatta a feleségét a Tiltott asszonyok (1954) című film forgatásán, ahol felfigyelt két amerikai vendégszínészre, Anthony Quinnre és Richard Basehartra. Különösen Basehart nyerte meg a tetszését, aki – Sordival ellentétben – alkatilag is ideális választásnak tűnt a Bohóc eljátszására. Anthony Quinn robusztus külseje pedig tökéletesen megfelelt azoknak a fizikai követelményeknek, melyeket Zampano szerepe támasztott. 1953 októberében kezdődött a forgatás, ami különféle nehézségek miatt 1954 májusáig elhúzódott. A stábhoz csatlakozott egy igazi erőművész és tűznyelő felesége is. A férfi tanította meg Quinn-nek, hogyan mozognak és beszélnek az erőművészek, ő tanította be a mutatványokat és ő készítette elő a kellékként használt láncokat is. Quinn eleinte dohogott a mostoha forgatási körülmények miatt. Az Országútonnal párhuzamosan játszott ugyanis Ponti és De Laurentiis másik produkciójában, az Attila (1954) című történelmi kalandfilmben, ahol a sztárokat megillető bánásmódban részesült, míg az olcsó Fellini-film forgatásán például egy falhoz támasztott széken sminkelték. Mindazonáltal vérbeli színészként hamar felismerte, hogy az Országúton sokkal értékesebb és jelentősebb film lesz, mint a másik, ezért a kezdeti morgolódás után elfogadta a nomád körülményeket, és szívvel-lélekkel vett részt a csapatmunkában. Évtizedek múlva, egy 1990-ben kelt levélben így írt a Federicónak és Giuliettának: „Ti ketten életem legnagyszerűbb fejezetét jelentitek”.

mv5bmtm3nda3mdg2mv5bml5banbnxkftztcwnty0mtc4ng_v1_sy1000_cr0_0_1300_1000_al.jpg

Néhány héttel az első csapó után Giulietta Masinát baleset érte: megbotlott a fahrtkocsi sínjében, és kificamította a bokáját. De Laurentiis – aki mindig is ellenezte, hogy Masina legyen a női főszereplő – már-már arra gondolt, hogy végre itt a jó ürügy, hogy lecserélje a színésznőt, hiszen még a szerződést sem írták alá. Az addig felvett anyagot azonban megtekintették az amerikai Paramount cég szakemberei, akiknek nagyon tetszett, amit láttak, és különösen a női főszereplő játékát dicsérték. Az élelmes De Laurentiis azonnal kapcsolt: felhívta egyik emberét, és arra utasította, hogy haladéktalanul írassa alá Giuliettával a szerződést. Abból már nem csinált problémát, hogy a színésznő harmadannyi gázsit kapott, mint Anthony Quinn. A forgatás bővelkedett a kalandokban, elvégre körülbelül hatvan (!) külső helyszínen dolgoztak. Amikor a fárasztó napi munka után a stábtagok megtértek olcsó szálláshelyükre, olykor még fűtés és meleg víz se volt, ezért felöltözve és dideregve bújtak a takarók alá. A cirkuszi jelenetekhez Fellini a Zamperla Cirkuszt szerződtette, melynek egyes tagjaiból később kaszkadőrök lettek. A kötéltáncos jelenetekben Richard Basehartot egy dublőr helyettesítette. Biztonsága érdekében a tűzoltók védőhálót feszítettek ki, mire az akrobata megtagadta, hogy felmenjen a kötélre, mert művészi önérzetét sértette a háló használata. Különösen sok probléma merült fel az operatőri munkával kapcsolatban. A forgatást Carlo Carlini kezdte, akit az elégedetlen Fellini menesztett, és Otello Martellit szerződtette helyette. A Maestro mindenképpen érzékeltetni akarta a szürke különféle árnyalatait, amihez különleges megvilágítás kellett. Az erős fény viszont annyira bántotta Giulietta Masina szemét, hogy néhány napra be kellett kötni. A gyakori nehézségek próbára tették Fellini türelmét, hangulata olykor szélsőségesen változott, néha teljes levertség és depresszió vett erőt rajta. Miután véget ért a forgatás, következett az utószinkron, amihez Fellini egész pályafutása során következetesen ragaszkodott. Nemcsak a két amerikai színészt, hanem több olasz művészt is szinkronizáltak, Masina hangját azonban megtartották annak ellenére, hogy akkoriban még a legnagyobb olasz sztárokat is általában szinkronizálták.

la-strada.jpg

Az Országúton premierjére az 1954-es velencei filmfesztiválon került sor. A versenyben részt vett Luchino Visconti romantikus történelmi drámája, az Érzelem is. Mindkét alkotónak lelkes rajongótábora volt, s emiatt a két film művészi vetélkedése a régi és az új harcának szimbólumává vált. Visconti képviselte – az ellentábor szerint! – a túlhaladott régit, Fellini pedig az új idők új hangját. Persze voltak olyanok is, akik mindkét művészben a neorealizmus elárulóját látták. Politikai szempontok is munkáltak a háttérben, Visconti közismert kommunista beállítottsága akkoriban sokakban ellenszenvet ébresztett. Mindenki kíváncsi volt arra, hogy a filmkészítés két ellentétes pólusát egyformán magas művészi színvonalon képviselő mozgóképek vetélkedése vajon milyen végeredménnyel zárul: a szerelmes Serpieri grófnő vagy az aranyszívű Gelsomina tetszik-e jobban a zsűrinek? Nos, ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, ezúttal is „a nevető harmadik” győzedelmeskedett: a zsűri Renato Castellani igényes, de azóta elfeledett Shakespeare-adaptációjának, a Rómeó és Júliának ítélte az Arany Oroszlánt. Nem kevesebb, mint négy Ezüst Oroszlán-díjat is kiosztottak, amiből az egyiket Fellini kapta, Visconti opusza azonban díj nélkül maradt. A Visconti-hívők ezt nem hagyták annyiban: hatalmas füttykoncert fogadta az eredményhirdetést, a rendbontók között volt a fiatal Franco Zeffirelli is. Egyesek úgy tudják, a két rendező heves vérmérsékletű hívei tettlegesen is egymásnak estek, ám elképzelhető, hogy ez csak egy filmtörténeti legenda. Ami biztos, hogy velencei incidens miatt évekre megromlott Fellini és Visconti viszonya, sokáig nem is köszöntek egymásnak. Kibékülésük javarészt Giulietta Masinának köszönhető, akit Visconti nagyon tisztelt, mindig úriemberként viselkedett vele, és Fellini iránt érzett haragját nem terjesztette ki a színésznőre. A múló évek enyhítették mindkét művész sérelmeit, és az 1963-as moszkvai filmfesztiválon, ahol Fellini remeke, a Nyolc és fél nyerte a nagydíjat, a két rendező összeölelkezett, és békét kötött. Barátságuk Visconti 1976-ban bekövetkezett haláláig tartott.

05.jpg

Az Országúton egyébként külföldön is hatalmas sikert aratott, 1957-ben megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Magyarországon 1958. szeptember 11-én mutatták be, és később többször is felújították. A Népszava korabeli kritikájában Garai Tamás így méltatta a filmet: „Giulietta Masina, ez a nagyon nagy, helyenként a mi Bajor Gizinkre emlékeztető színésznő egy kis komédiás lányt alakít. Néhány fintora, esetlen mozdulatai minden szónál többet mondanak. Richard Basehart egy gyönge testű, de bátor lelkű artistát játszik. Anthony Quinn döbbenetes erővel formálja meg a bilincstörő nehéz szerepét, óvatosan elkerülve a szerep kínálta könnyebb megoldásokat. Az elismerés oroszlánrésze azonban a film íróját és rendezőjét, Federico Fellinit illeti. Legfőbb érdeme, hogy a filmszerűségben kerül minden öncélút. Nincs egyetlen »beállított« jelenet, sehol sem érezzük a rendező kezét, mintha magát a hűséggel, de egy nagy művész sajátos látószögéből fotografált életet látnánk. Nino Rota kísérőzenéje több mint szokványos aláfestő muzsika, dramaturgiai feladatot tölt be a cselekményben.”

strada-1954-02-g.jpg

Az Országúton egyike annak a három Fellini-filmnek – a másik kettő a Cabiria éjszakái (1957) és a Nyolc és fél (1963) –, amelyből amerikai musical is készült. A zenét Lionel Bart és Elliot Lawrence szerezte, a szövegeket Bart és Martin Charnin írta. A szokásos előbemutatók után 1969. október 27-én került sor a tényleges premierre a New York-i Broadwayn. A musical óriási bukásnak bizonyult, egyetlen előadás után le is vették a műsorról.

Lassan a végére értünk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr8214305907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.