Az eltűnt csillogás meséje.
2018. október 19. írta: laposhal

Az eltűnt csillogás meséje.

Az ifjúság édes madara (1962)

Az ifjúság édes madarát a MOKÉP először 1964-ben mutatta be a hazai mozikban hatalmas sikerrel. Ez a siker élénken élt még valakiben a cégnél, mert újra megvásárolták a forgalmazás jogait, és 1982. megint elkezdték vetíteni a mozik. Az november 9. Falra fel plakátárverésen a KÉK-ben, ez a plakát kerül kalapács alá. Klikk-a részletekért! 

img_5477.jpg

Érdekes egybeesés, hogy mindkét bemutatóhoz Darvas Árpád grafikusművész tervezett plakátot. Mindkettő remekmű szerintem. A két plakát elkészítése közt majdnem 20 év telt el, és ez természetesen tükröződik is a grafikában. Darvas egy arcot ábrázol, egy alvó arcot, amely nyugalmat sugároz, de ott van az arcon a feszültség is. Megkövült nyugalom, mint egy sírbolt márványfeje, talán az elkövetkező drámát, vagy a végső nyugalmat ábrázolta. Én órákig képes vagyok csak egyszerűen nézni, valahogy arra várok mindig, hogy Paul Newman egyszer csak rám néz. A bejegyzés végén a 1964. plakát is megtekinthető majd.

murphy_01_2.jpg

Pár remek sor Field64 tollából a filmről, ismét fontos információkkal, érdekességekkel.

AZ IFJÚSÁG ÉDES MADARA

A huszadik századi világirodalom egyik legnagyobb egyénisége volt az amerikai Tennessee Williams (1911–1983), aki a negyvenes években robbant be az irodalmi életbe. Vitathatatlan írói tehetsége mellett választott témái miatt is ráterelődött a figyelem, hiszen szokatlanul nyíltan tárgyalt olyan tabutémákat, mint például a nimfománia, a homoszexualitás, az alkoholizmus, az őrület, a vérfertőzés, sőt még a kannibalizmus is. Biográfusai szerint ezekhez az élményanyagot gyakran saját családja és személyes élete szolgáltatta.

mv5bzmu3odi1mmetzgu0zc00zdyxltg2yjuty2njmtjkmznhmjkzxkeyxkfqcgdeqxvyntk5nzq5ng_v1.jpg

A polgárpukkasztó motívumok miatt művei színpadra állítása éppúgy felborzolta a kedélyeket, mint a megfilmesítésük. Hogy alkotásai egyáltalán eljuthattak a közönséghez, abban valószínűleg nagy szerepet játszott az is, hogy kezdettől fogva az amerikai színházi és filmvilág legjelentősebb egyéniségei álltak mellé, akiknek művészi rangja eleve garantálta, hogy nem üres provokációk, hanem katartikus élménnyel kecsegtető színházi előadások és filmek születnek majd. Különösen a filmváltozatok realizálása ütközött számos problémába, hiszen a korabeli hollywoodi filmipar erkölcsi normáit meghatározó úgynevezett Hays-kódex tilalmi listáján pontosan a Williams által favorizált témák álltak az első helyen. Főleg a korai filmek esetében muszáj volt kompromisszumos megoldásokat találni, s tompítani vagy mellőzni bizonyos motívumokat. Ez az egyik oka annak, hogy Williams mindig is elégedetlen volt azzal, ahogyan műveit megfilmesítették, mert szerinte a kényszerű változtatások jobb esetben csak csorbították a mondanivalóját, rosszabb esetben eltorzították vagy egyenesen meghamisították azt.

mv5bywi5zmrjzwetnmnkzi00mdlhlthjzgitmtkwntk1zme5nzrkxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

Williams 1956-ban egy kétszereplős drámát és egy monodrámát is írt, ezek egyesítéséből született meg Az ifjúság édes madara. A darab egy fiatal dzsigolóról, Chance Wayne-ről szól (beszélő név, Chance = esély), aki egy korosodó filmsztár, a csúcson már túljutott Alexandra Del Lago (más néven: Kosmonopolis hercegné) szeretője lesz. A férfi abban bízik, hogy Alexandra segítségével sikerül bekerülnie a filmvilágba, és megnyílik előtte a gondtalan élet lehetősége. Együtt térnek vissza Chance szülővárosába, St. Cloudba. A szépfiú azt reméli, hogy újra találkozhat egykori kedvesével, Heavenly Finley-vel, és ott folytathatják, ahol a lány agresszív apja miatt évekkel korábban abbahagyták. A találkozás létre is jön, Heavenly azonban csak árnyéka egykori önmagának: annak idején a csélcsap Chance-től nemi betegséget kapott, ami miatt a méhét el kellett távolítani. Heavenly apja és testvérei bosszút esküdtek Chance ellen, akit a kiherélés veszélye fenyeget. St. Cloudban kiderül, hogy Alexandra fölöslegesen rettegett attól, hogy vége a karrierjének: számára még van visszatérés a csillogás világába, és bár kiismerte szeretőjét, mégis felajánlja neki, hogy kísérje el Hollywoodba. Chance úgy dönt, St. Cloudban marad, hogy őszintén szembenézzen az életével és vállalja a sorsát…

mv5bnzezngi4mjetyjhhzs00nziwlthmnzctngqwytrhmwvimzlixkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

A darabot Williams egyik közeli barátjának, Tallulah Bankheadnek írta, és egyfajta terápiának szánta. Bizalmas beszélgetéseik során ugyanis a színésznő állítólag gyakran beszélt neki a halálvágyáról, Williams pedig a számára kitalált Alexandra Del Lagót olyan asszonynak írta meg, aki ragaszkodik az élethez, és az utolsó pillanatokig ki akarja használni az élet által nyújtott örömöket. Bizonyos források úgy tudják, Bankhead sosem játszotta el a neki szánt szerepet, ám ez nem igaz. A floridai előbemutatón még ő alakította Alexandrát, Robert Drivas pedig Chance-et. Az igazi ősbemutatónak azonban az 1959. március 10-i Broadway-premiert tartják. Ezt az előadást Elia Kazan rendezte, a két főszereplőt Geraldine Page és Paul Newman keltette életre. A darabot 375-ször adták elő, igen jó kritikákat kapott, és három kategóriában jelölték a legjobb színházi produkciók számára alapított Tony-díjra. Az azóta eltelt közel hat évtizedben a világ számos pontján színre vitték, rengeteg kiváló színész és színésznő játszotta ezeket a hálás szerepeket. Magyarországon 1965. május 7-én volt az ősbemutató a budapesti Nemzeti Színházban. A művet Örkény István fordította, az előadást Marton Endre rendezte. Alexandrát Mezey Mária, Chance-et Sinkovits Imre, Heavenlyt Váradi Hédi, az apját Básti Lajos alakította. Ugyanitt 1999-ben újra bemutatták a színművet, ehhez viszont már Forgách András fordítását használták. Kerényi Miklós Gábor rendezésében Alexandrát Béres Ilona, Chance-et Kaszás Attila, Heavenlyt Auksz Éva, az apját Csurka László személyesítette meg. A magyar színházkedvelők utoljára 2010-ben a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban nézhették meg a darabot Szurdi Miklós elképzelései alapján, Xantus Barbara, Hujber Ferenc, Tőkés Nikolett és Quintus Konrád főszereplésével.

mv5bnte2ntdmmmmtzmq3zc00zjmzltgxztutnde4ogvlmti0yjrkxkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

Elia Kazan jó barátja volt Tennessee Williamsnak, több darabját is színpadra állította, 1949-ben például A vágy villamosát, amelyből két évvel később egy nagy sikerű filmet is rendezett. Az ifjúság édes madara színpadi változatának kedvező fogadtatása után logikusnak tűnt, hogy ő készítse el a filmverziót is, mégsem így történt. A rendezői székbe Richard Brooks ülhetett, aki egy másik Williams-dráma, a Macska a forró bádogtetőn 1958-as filmváltozatával komoly szakmai elismeréseket szerzett, elég csak az opusz hat Oscar-jelölésére gondolni. Williams viszont egyáltalán nem volt elégedett a filmmel, szerinte ez az adaptáció „ötven évvel veti vissza a filmipart”. Ennek ellenére tudomásom szerint nem vétózta meg, hogy Brooks filmesítse meg Az ifjúság édes madarát is, bár meglehet, hogy a filmgyárral kötött szerződése értelmében ebbe nem is volt beleszólása. A korábbi Williams-filmek igényessége és népszerűsége miatt jó néhány híres női és férfi színész fejezte ki hajlandóságát, hogy szívesen eljátszanák ezeket a szerepeket. A görög világsztár, Melina Mercouri a partnerét is megnevezte: örömmel játszott volna Elvis Presley-vel. Állítólag egy cseppet sem szerette Presley zenéjét, ennek ellenére azt gondolta róla, hogy a figurát mintha egyenesen a rock and roll királyának írták volna. Rita Hayworth, Lana Turner és Ava Gardner szintén érdeklődött a szerep iránt, és mivel akkoriban mindhármójukra ráfért volna egy újabb kiugró siker, valószínűleg önmagukat látták a hősnő alakjában. Marlon Brando boldogan eljátszotta volna Chance-et, sőt erről Williamsszel is beszélgetett, aki lelkesen támogatta őt, mert A vágy villamosa óta rajongott a karizmatikus sztárért. Az MGM alaposan fontolóra vette az összes lehetőséget, mígnem megszületett a döntés, hogy a nagy sikerű színpadi változat fontosabb szereplői (Geraldine Page, Paul Newman, Rip Torn és Madeleine Sherwood) a filmvásznon is megismételhetik az alakításukat. Ilyesmi viszonylag ritkán történt meg Hollywoodban, főleg azért, mert a színházi világ sztárjai nem feltétlenül vonzották be a közönséget a mozikba is.

mv5bmte4yjq3owetowflmc00y2ixltlhyzatnzexzjcyotm2mtg0xkeyxkfqcgdeqxvymjuxode0mdy_v1.jpg

Brooks a Macska a forró bádogtetőn forgatókönyvét még James Poe közreműködésével írta, Az ifjúság édes madara esetében azonban már egyedül végezte az adaptálást. A Hays-kódex előírásainak megfelelően több ponton módosítani kellett a dráma kulcsmotívumait, különös tekintettel a történet végén bekövetkező kasztrációra, ami ugyan a darabban is a színpadon kívül zajlott le, a filmvásznon viszont még a kiherélés lehetőségét sem volt szabad szóba hozni. A színdarabban ez lett volna Heavenly apjának bosszúja azért, mert Chance nemi betegséggel fertőzte meg a lányát, akinek emiatt el kellett távolítani a méhét. A filmben Chance teherbe ejti Heavenlyt, aki illegális abortuszon esik át, s mindezért az apa összevereti a szépfiút. A finomítások ellenére az amerikai cenzúrabizottság a legmagasabb korhatárba sorolta a filmet. Hogy azóta mennyit változtak a közerkölcsök, azt mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a nyolcvanas években már az enyhének számító PG (szülői kísérettel megtekinthető) minősítéssel vetítették még a televízióban is.

mv5bntc5otm4mgitmzfimy00yzaylwfhm2utywjkotixn2i2ntkxxkeyxkfqcgdeqxvymzawotu1mtk_v1_sy1000_cr0_0_1249_1000_al.jpg

Az amerikai premierre 1962. március 21-én került sor. A film kétmillió dollárból készült, és az első körben hét és félmilliót hozott a konyhára. Napjaink box-office-adatainak ismeretében ezek már-már komolytalan összegeknek tűnnek, de akárhogy is nézzük, mégiscsak arról van szó, hogy a mű gyártási költségének közel négyszeresét hozta vissza. A kritikái sem voltak rosszak – bár természetesen nem csak a lelkesedés hangjai szólaltak meg –, sőt évek múlva a rettegett kritikus, Roger Ebert a hatvanas évek egyik legjobbjának nevezte. A film három szereplője került az Oscar-nevezettek közé: Geraldine Page, Shirley Knight és Ed Begley. Paul Newmant nem jelölték Oscarra, pedig a Golden Globe-on még versenyben volt. (Gregory Peck nyert a Ne bántsátok a feketerigót! című filmmel. Érdekesség, hogy Newman egy másik filmmel mint legjobb mellékszereplő is esélyes volt a díjra, ám abban a kategóriában sem ő diadalmaskodott.) A Golden Globe-on Geraldine Page nyerte a legjobb női alakítás díját, és mindenki biztosra vette, hogy az Oscart is megkapja. Nem így történt: Anne Bancroft győzött A csodatevővel (1962), maga mögé utasítva olyan kolléganőit is, mint Katharine Hepburn, Bette Davis és Lee Remick. Bancroft nem vett részt a ceremónián, a nevében Joan Crawford vette át a díjat. Bennfentesek szerint Joan így állt bosszút örök riválisán, Bette Davisen, akivel együtt játszott a Mi történt Baby Jane-nel? (1962) című pszichohorrorban, őt mégsem jelölték Oscarra, csak Davist. (Ez jelen sorok írója szerint is igazságtalanság volt.) Crawford állítólag élvezte, hogy Bancroft meghatalmazottjaként végül mégis ő csilloghatott az Oscar-gálán, és nem Bette, aki rivalizálásuk éveiben olykor kifejezetten közönséges stílusban nyilvánította ki Joan iránti ellenszenvét. Az ifjúság édes madara két mellékszereplője közül Shirley Knight sem a Golden Globe-ot, sem az Oscart nem kapta meg (előbbit Angela Lansbury, utóbbit Patty Duke vehette át), Ed Begley viszont a Golden Globe-on alulmaradt ugyan Omar Shariffel (Arábiai Lawrence, 1962) szemben, ám az Oscaron fölébe kerekedett, mert övé lett a Filmakadémia aranyszobra.

img_5533.jpg

Darvas Árpád plakátok még itt tekinthetőek meg

A brit filmgyártás Magyarországon alig ismert, leginkább Ken Russellhez mérhető tehetsége, az idén kilencvenéves Nicolas Roeg az amerikai NBC tévécsatorna megbízásából 1989-ben filmesítette meg a drámát. A női főszerepre sikerült megnyernie Elizabeth Taylort, aki közeli barátja volt Williamsnek, és emlékezetes alakításokat nyújtott a Macska a forró bádogtetőn (1958) és Az utolsó nyár (1959) főszerepeiben. (Mindkettő Williams-színdarabok alapján készült.) Taylor – akárcsak Alexandra Del Lago – ötvenhét évesen maga is öregedő filmsztárnak számított, akit a nyolcvanas években inkább csak tévés produkciókban foglalkoztattak: régi szépsége megfakult, feltűnően elhízott, s bár legendája még élt, de filmcsillagként már nem nagyon számoltak vele.

sweet-bird-of-youth.jpg

Elizabeth igent mondott a szerepre, ugyanakkor szigorú feltételeket szabott. A legfontosabb az volt, hogy kerek perec visszautasította a meztelen jeleneteket. Roeg ugyanis az 1962-es filmnél jóval merészebb adaptációt tervezett, Elizabeth szereplése azonban annyira fontos volt számára, hogy inkább lemondott a meztelenkedésről. Egész pontosan a díva intim testrészeiből semmit nem lehetett látni, ágyjelenetei mégis voltak a közel húsz évvel fiatalabb Mark Harmonnal, aki Chance-et játszotta, és Lizzel ellentétben csupaszon is megjelent a képernyőn. Kuriózum, hogy Heavenly apját Rip Torn alakította, aki Brooks filmjében még a lány egyik fivérét formálta meg. A tévéfilm nem aratott különösebben nagy sikert. Magyarországon először VHS-en jelent meg, később néhány kábeltévé is leadta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr9414310301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.