Mélyen elrejtett erotika.
2018. október 22. írta: laposhal

Mélyen elrejtett erotika.

Valaki a Rialto Pictures filmforgalmazó cégnél megunta, hogy a megrendelők állandóan panaszkodnak, a karcos kópiák miatt, és felújították Buñuel klasszikusát Egy szobalány naplóját. Egy teljesen új 35 mm filmet küldött New Yorkba. Valaki észbe kapott a marketingosztályon is, mert ha már új a film, legyen egy új plakát is mellé, gondolta. Két japán szakember,akkor már régebb óta dolgozott a cégnek, így most is rájuk esett a választás. Yoko Komura volt az ötletgazda és Keiko Kimura a grafikus.

szoblany.jpg

Csodálatos munkát végeztek, mert sikerült megfogni Jeanne Moreau-nak, ezt a egyszerre félénk, és egy kicsit mégis vágyakozóan érdeklődő tekintetét. A 2000 évek egyik legszebb plakátját alkotva meg ezzel szerintem. Valahol halhatatlan szépséggel is sikerült a szememben felruházniuk Jeanne Moreaut. Erős színek, és mélyen elrejtett erotika árad ebből a plakátból. Gyönyörűen fog mutatni valakinél majd.

diary.jpg

Ismét fontos információkkal, érdekességekkel jön Field64, köszönöm ismételten neki.

EGY SZOBALÁNY NAPLÓJA

Octave Mirbeau francia író (1848–1917) korai művei mások neve alatt jelentek meg, és csak 1884 után publikált a saját nevén. Egyik leghíresebb regénye, az Egy szobalány naplója a huszadik század hajnalán, 1900-ban került a könyvesboltokba. Az olvasók számára azonban nem teljesen ismeretlen műről volt szó, hiszen korai változatát folytatásokban közölte a L’Écho de Paris című napilap: az első részt az 1891. október 20-i lapszám tartalmazta, az utolsót pedig az 1892. április 26-i számban találhatták meg az érdeklődők.

arton10607.jpg

A szerző elégedetlen volt ezzel az első változattal, és teljesen átdolgozta. Az új verzió először szintén folytatásokban jutott el az olvasókhoz, mégpedig a La Revue Blanche hasábjain. A regény főszereplője egy Céléstine nevű szobalány, az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet. A naplóforma lehetővé tette Mirbeau számára, hogy szakítson a linearitással úgy a cselekményvezetés, mint az idősíkok tekintetében. Célja a látszatértékek és látszaterkölcsök kegyetlen leleplezése volt: a „tisztes úriházak” megannyi sötét titkot rejtenek, és a fennhéjázás tulajdonképpen még a gazdák bocsánatos bűnei közé tartozik. A szerző azonban nemcsak a polgárságról, hanem az egyszerű népet képviselő alkalmazottakról is keserű ítéletet mond: történetünk végére Céléstine maga is úrnő lesz, aki nem győz panaszkodni a cselédjeire, párja pedig, a volt kertész alighanem lopás árán tudta megszerezni a társadalmi felemelkedést jelentő kávéház tulajdonjogát. Mellesleg antiszemita is, akinek nagy valószínűséggel egy kislány megbecstelenítése és meggyilkolása is a lelkén szárad.

A regényt az elmúlt bő száz évben négyszer filmesítették meg. Legelőször Oroszországban, 1916-ban, Mihail Nyikolajevics Martov rendezésében, Jelena Szmirnova főszereplésével. Sajnos a filmről nem lehet sokat tudni, az IMDb adatbázisában például nem is szerepel, valószínűleg az összes kópiája elveszett. Ez annál is valószínűbb, mivel az első világháború időszakában készült, egy évvel az Oroszországot, sőt az egész világot felforgató bolsevik forradalom előtt. A második filmváltozatot a francia Jean Renoir rendezte az Egyesült Államokban, Céléstine szerepét Chaplin volt felesége, Paulette Goddard alakította. A produkciót egyébként részben maga a művésznő és akkori férje, Burgess Meredith finanszírozta.

mv5bnmmymzfinwmtnwi2ny00mta0ltllmditmjhmytm5ymm4mzdkxkeyxkfqcgdeqxvymduyotuynq_v1.jpg

A legnagyobb feltűnést az 1964-ben bemutatott francia–olasz koprodukció keltette, melyet a filmművészet egyik legendás fenegyereke, a spanyol Luis Buñuel valósított meg. A forgatókönyvet a francia Jean-Claude Carrière írta. A két művész ekkor dolgozott először együtt: gyümölcsöző munkakapcsolatuk egészen Buñuel haláláig tartott, és olyan remekműveket eredményezett, mint A nap szépe (1967), a Tejút (1968), A burzsoázia diszkrét bája (1972), A szabadság fantomja (1974) és A vágy titokzatos tárgya (1977). A mind ez idáig utolsó változat, Benoît Jacquot francia–belga koprodukcióban készült 2015-ös alkotása Buñuel opuszánál hűségesebben követte az eredeti regényt, a két főszerepet Léa Seydoux (Célestine) és Vincent Lindon (Joseph) játszotta.

59c363504b167.jpg

Hogy a polgárság képmutató erkölcseinek bírálata minél élesebb és aktuálisabb legyen, Buñuel és Carrière néhány változtatást eszközölt Mirbeau írásán. Így például áthelyezték a cselekményt a huszadik század harmincas éveibe, amikor az antiszemitizmus Franciaországban is felerősödött. Amikor a jobboldali tüntetők elvonulnak Joseph cherbourgi kávézója előtt, a volt kertész kezdeményezésére azt kiabálják, hogy „Vive Chiappe!” (Éljen Chiappe!). S hogy miért éppen ezt skandálják? A jobboldali Jean Chiappe a harmincas években Párizs rendőrfőnöke volt, és ebbéli minőségében döntő szerepe volt Buñuel híres filmje, Az aranykor (1930) betiltásában. (A fasiszták szétverték azt a mozit, ahol a filmet játszották, és Chiappe ekkor tiltotta be Az aranykort. A magyar szinkronban egyébként a tüntető tömeg azt kiabálja, hogy „Győzelem!”. A szinkronizálók feltehetően vagy maguk sem értették, mit harsognak az emberek, vagy úgy gondolták, a magyar közönség úgysem értené az utalást.) Ami az egyéb változtatásokat illeti, a könyvben csak sejthető, de nem derül ki egyértelműen, hogy Joseph követte el a kéjgyilkosságot, ellenben a filmben ez teljesen nyilvánvaló. A regény Céléstine-je hozzámegy Joseph-hez, és kész követni őt a bűnök világába, míg a film hősnője rendőrkézre juttatja a kertészt, és a cipőfetisiszta Mauger-hez megy feleségül. A könyvben Mauger Céléstine egyik korábbi gazdája volt, akit a szobalány titokban megvetett. A filmben viszont ő a hősnő úrnőjének az apja: a dáma asszonyneve Mirbeau-nál Lanlaire volt, Buñuelnél pedig Monteil.

chambermid3.jpg

Az Egy szobalány naplója forgatása 1963. október 21-én kezdődött, és körülbelül nyolc hétig tartott. Az úgynevezett Franscope technikával forgattak, ami az anamorfikus eljárás egyik formája: mellesleg ez az egyetlen Buñuel-film, amely így készült. A vasútállomáson játszódó jeleneteket Mennecyben (Essone megye), a kikötői képsorokat Dieppe-ben (Seine-Maritime megye), az utcai eseményeket Milly-la-Forêt-ban (Essone megye) vették fel. A belsőket a Saint-Maurice-i (Val-de-Marne megye) Franstudióban forgatták. Céléstine szerepét Buñuel eredetileg hírhedt filmje, a Viridiana (1961) női főszereplőjének, a mexikói Silvia Pinalnak szánta, ám mégis Jeanne Moreau-nak adta, nem kizárt, hogy a producerek kívánságára. A színészcsere azonban nem ártott a filmnek, mert a két művész hamar egymásra hangolódott, és a premiert követően ha a filmet nem is, de Moreau alakítását egyöntetű elismeréssel fogadták az ítészek. A Josephet megformáló Georges Géret ennek az alakításának köszönhetően vált ismertté a francia filmvilágban.

journal-d-une-femme-de-c-ii09-g.jpg

Az Egy szobalány naplója francia premierje 1964. március 4-én volt. Az opusz részt vett az 1964-es Karlovy Vary-i filmfesztiválon is, ahol július 7-én vetítették. A rendezvényen Jeanne Moreau kapta meg a legjobb női alakítás díját. Bő két hónappal később a velencei filmfesztiválon is bemutatták, ott szeptember 10-én tekinthették meg a nézők. 1964 őszén Párizsban Magyar Filmnapokat tartottak, aminek viszonzásaként 1965. február 24. és március 2. között Budapesten Francia Filmnapokat rendeztek. Ennek keretében láthatta először a magyar közönség az Egy szobalány naplóját, amely 1965. július 8-ától került országos forgalmazásba. „A kritikusok véleménye megoszlott olyan vonatkozásban: naturalista-e az Egy szobalány naplója néhány képe vagy sem. Az aprólékos lélektani megjelenítés s egyáltalán: maga a téma »elbírja« a nyersebb színeket, úgy érezzük mégis, hogy olykor-olykor túlzó a részletek ilyen hűsége. Ezzel függ össze a közönségfogadtatás is. Mivel a csüggeteg reménytelenség rajzát a mai néző sűrű fejcsóválással szemléli, s egészséges ösztöne tiltakozik, félő, hogy emiatt esetleg magát a művet is elutasítja. Pedig az Egy szobalány naplója figyelemre méltó mű, korunk filmje; bizarr világa ellenére is humanista kicsengésű alkotás” – olvashatjuk Veress József korabeli értékelését az 1969-ben megjelent 200 film című kötetben.

metteur-scene-espagnol-luis-bunuel-posel-actrice-francaise-jeanne-moreaule-tournage-journal-femme-chambre-janvier-1964_0_1399_993.jpg

A plakát a november 9. plakátárverésen megvásárolható lesz majd.  Klikk a részletekért! 

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr9614316283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása