Nincs kegyelem! Filmplakátok a szocreálból! 2.0
2019. december 08. írta: laposhal

Nincs kegyelem! Filmplakátok a szocreálból! 2.0

Adunk még egy ütést a retinánknak. img_5472.jpg

Az újabb részben, megint válogatok a saját gyűjteményemből. 

img_5451.jpg

Szerencsére van miből keresgélni.

img_0061.jpg

Itt például rákerültek a főszereplők, ami a hivatalos MOKÉP plakátról lemaradt. Mert akkor még Mel Gibson neve nem mondott senkinek semmit. 

img_5450.jpg

A pénz, azért az fontos volt 50% felemelt helyár járt az ABBA együttesnek.

img_5479.jpg

Na ez már igazi gagyi, vagy naiv művészet, nevezhetjük bárhogy. Szerencsére ez a film még ezt is elbírta, ez akkor is egy remekmű volt. De azok a kis helyre bakancsok, azért elég kemények. 

img_9740.jpg

Arra azért kíváncsi lennék, ez kinek lehetett a nagymamája, mert felismerhetetlen. De legalább jó vörös. Kár, hogy nem tartották meg a plakátot, egy kicsit később készült egy film, amihez passzolt volna. A Vörös Grófnő.

img_0059.jpg

  Hát erre aztán  már nehéz szavakat találni, de azért próbálok. Tehát amire mindenképpen felhívnám a figyelmet, az a hegyek kiváló ábrázolása a háttérben. Kiváló munka, nem sematikus, remek vonalvezetés. ahogyan a pisztolyok is szépen finom vonalakkal lettek idevarázsolva. Külön felhívnám a figyelmet a jobboldali colton elhelyezett szignóra a figyelmet! A művészünk itt hagyta a kézjegyét az utókornak. Max a zseni!

img_9771.jpg

És végül, és utolsósorban, egy szépen elhelyezett hosszú Ó, hogy kisértsen, vagy inkább üldözzön minket még. Remélem tetszenek, maradt még egy részre való.      

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr9515343518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CCnick 2019.12.09. 11:47:51

A plakátok azért még mindig jobbak mint a képaláírásaid

Alick 2019.12.09. 13:49:59

"akkor még Mel Gibson neve nem mondott senkinek semmit"

Hogy a fenébe ne mondott volna, már akkor is ő volt a Mad Max ikonja!

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2019.12.09. 15:23:18

@Alick:
A Mad Max filmeket csak 1989 után mutatták be nálunk. Nálunk az első film, amiben Mr. Gibson játszott a Gallipoli volt 1983-ban. A szoban forgó Bounty-t 1987-ben . Mad Max filmek, hangalámondásal a feketepiacról voltak beszerezhetőek.

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2019.12.09. 15:25:38

@CCnick:
Annyi szép és jó blog van, olvasd inkább azokat.

fideSS a retardáltak gyűjtőhelye 2019.12.09. 17:08:11

Azért szeretem ezeket a blogokat, mert hibátlanul látszik belőlük, hogy a firkásznak lövése nincs a világról és fel se tudja fogni azt az időszakot amikor még nem volt minden lakásban három számítógép photoshoppal, és a nyomdák sem úgy üzemeltek, hogy elküldöm fájlban és holnapra hozza a futár a kész könyvet. Aranyom, ebben az időszakban amit "bemutatsz" (csak próbálkozol) egy nyavalyás Xeroxhoz is ismerős kellett aki bevisz a megfelelő helyre, hogy lehúzzál 20 példányt valamiből.

CCnick 2019.12.09. 18:24:58

@laposhal: próbálom, de az index néha ezeket is beletolja az arcomba.

Alick 2019.12.09. 18:33:42

@laposhal: Oké, az átlag mozibajáró család akkoriban nem ismerhette M. G.-t, de baráti körben '87 előtt már mindenki látta külföldön vagy behozott kazin.

Alick 2019.12.09. 18:35:13

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye: Egen, akkoriban még a grafikusok montázsoltak plakátokat, sokszor gyenge nyersanyagból.

laposhal · https://plakatfiu.com/hu 2019.12.09. 21:11:57

@fideSS a retardáltak gyűjtőhelye:
A firkász nyomdász ( magasnyomó gépmester), tehát valamelyest van erre arra rálátásom. Mivel 1965-ben születtem, hidd el a többire is. Ezek annyira rondák, hogy már szépek. Némelyiket a világ minden pénzéért sem adnám oda senkinek. Az ET zseniális. De ez akkor is , és most is gagyi, de az idő jót tesz nekik.
süti beállítások módosítása