Teszteld a tested, baby!
2018. november 06. írta: laposhal

Teszteld a tested, baby!

 

A központi diszkósítás végnapjai.

A disco korszak lecsengését és az első, nagy punk vihar elvonulását követően, a klasszikus rockzene válsága mellett a nyolcvanas évek kezdetének zenei világát a kísérletezés, az új hangzások keresése jellemezte. Ebben a zenei térben jelenik meg az ipari társadalom „hangszeres” művészete, az ipari zene és az ipari hangzás melynek egyik első számú képviselője az 1981-ben, egy észak-londoni negyed munkanélküli fiataljaiból verbuválódott Test Department.

test-dept-miner_s-1984-40.gif

Anyagaikon, sajátos atmoszférájú, néhol performance-ba hajló koncertjeiken előszeretettel használták a saját maguk által készített hangszereket, melyek alapját különböző ipari hulladékok, olajos vagy műanyaghordók, rugók, csövek, vasak, szerszámok alkották illetve ezek hangzását egészítették ki basszusgitár, skótduda és egyéb hangszerekkel. Zenéjük mellé idővel egyre markánsabb, olykor a hatalommal szembeni nyílt konfrontációt is vállaló ideológiai-politikai állásfoglalás társul melynek egyik elsődleges tárgya a kapitalista társadalmi kereteken belül fizikailag leterhelt, szellemi kiüresedésre ítélt, vegetáló embertípus.

pj1-live.jpg

Ennek a típusnak egyik „egyede” nézhetne velünk szembe a zenekar ’87-es budapesti fellépését hirdető plakátján, ha tekintete nem révedne fáradtan a semmibe.

img_5369.jpg

A plakát a november 9. plakátárverésen megvásárolható lesz. Klikk!

A sablon személyigazolvány képet idéző portré a lap közepén, a kifordított színű angol nemzeti lobogóból szerkesztett célkeresztben áll, jelölve nem csak az áldozatot de a tettest is. Az Orwelli figura portréját szimmetrikus és mértani pontossággal kiszámított rend szerint szorítja közép felé a plakát többi grafikai és tipográfiai eleme, ezzel a kitörés, a szabadulás esélyét minimalizálva.

test.jpg

A jó plakát lényegre törő, meggyőző, az üzenetet egyszerű és kevés szöveggel, attraktív illusztrációval célba juttató alkotás. Pont ilyen!

Soós György, művésznevén Georgius, festőművész (nem mellesleg a kép alján cirillbetűs logóval jelzett Art Deco együttes frontembere) grafikai munkásságát mindig is a hasonló elmélyültséggel tervezett  kompozíciók, nem ritkán a totalitárius rendszerek esztétikájából vagy az art decótól kölcsönzött motívumok, erőteljes színhasználat és mindezt tovább erősítendő, a lényegre törő, dísztelen tipográfia jellemezték. Plakátjai közül több is a ’80-as évek magyar underground  kultúrájának emblematikus lenyomata (Éjszakai fesztivál 1985). Fenti grafika valószínűleg a Test Department tagjainak tetszését is elnyerhette, legalábbis erre utal, hogy turnésorozatuk egyéb állomásain is használták.

67966.jpg

Teszteld a tested, üsd az államot!

A walesi bányászok mellett a leszázalékolt magyar kazánkovácsok csepeli csoportjának, a badibilderek szenior ligájának és a közmunkás krampácsolók kollektívájának kedves bandája is volt a Test Dept. 1987-ben volt szerencsém ott lenni az ipari zenének nevezett stílus egyik legütősebb zenekarának hazai koncertjén a Pecsában.  Ma is a fülemben cseng, ahogy az olajos hordót püfölő franciakulcs a rikoltozó skótdudával vív lírai duettet. A TD tudatosan felépített zenei anyagain előszeretettel használtak rugókat, csöveket, saját maguk által készített hangszereket, amelyek hangzását kiegészítették a basszusgitár, továbbá szintetizátorok és egyéb, amúgy hagyományosnak mondható hangszerrel. Fellépéseiket zenei és művészeti egységben, látványos performance keretében valósították meg. Politikai szövegeik a rozsdát is lemarták a konzervatív, nem munkáspárti vasról. „Addig üsd a vasat, amíg nem lesz szalonna.” – hirdették a nagy angliai sztrájkok idején még a magyar falvakban is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr4114356227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása