Mephisto (1981)

Rendezte: Szabó István

Az első Oscar-díjas magyar játékfilm, Szabó István Mephisto című alkotása 1981-ben készült Klaus Mann (1906–1949) azonos című regénye alapján. A könyv Mann exsógora, Gustaf Gründgens (1899–1963) életútját dolgozta fel.

Gründgens a Harmadik Birodalom egyik sztárszínésze volt, Mefisztó-alakítását minden idők legjobbjai között emlegették a lelkes kortársak, akik között nem csak nácik voltak. Mann később cáfolta, hogy egykori rokonáról szólna a könyv, bár a hasonlóság teljesen nyilvánvaló: „Itt nem egy portréról, hanem egy szimbolikus típusról van szó – az olvasó fogja megítélni, hogy ez egyúttal életteli, művészien szemlélt és megformált ember-e” – írta abban a helyesbítésben, melyet a Pariser Tageszeitungnak küldött, miután a lap előzetest közölt a megjelenés előtt álló műből, és azt „kulcsregény”-ként mutatta be az olvasóknak.

A Mephisto 1936-ban Amszterdamban jelent meg először, a Querido Kiadó gondozásában. Német nyelvterületen elsőként a kelet-berlini Aufbau-Verlag adta ki 1956-ban: az NDK-ban a kötet összesen hat kiadást ért meg. Az NSZK-ban egy bírósági ítélet hosszú évekre megakadályozta a regény megjelentetését. Amikor ugyanis a nyugatnémet Nymphenburger Kiadó a hatvanas években bejelentette, hogy megjelenteti a könyvet az NSZK-ban, Gründgens fogadott fia és örököse, Peter Gorski (1921–2007) pert indított. Keresetében előadta, hogy a regény szerinte becsületsértő módon ábrázolja az 1963-ban elhunyt színészt, s ezzel megsérti annak személyiségi jogait. A Hamburgi Tartományi Bíróság elutasította a keresetet, és engedélyezte a kiadást. Gorski fellebbezett, és a Hamburgi Legfelsőbb Bíróság 1966. március 10-i ítéletében igazat adott neki. Az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezték, és a Mephisto kiadását megtiltották. Ezt az ítéletet viszont a Nymphenburger Kiadó támadta meg, de nem járt sikerrel: a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság elutasította a keresetet, és helyben hagyta a Hamburgi Legfelsőbb Bíróság ítéletét. A kiadó nem adta fel a harcot, és alkotmányjogi panaszt tett. A Szövetségi Alkotmánybíróság 1971. február 24-én foglalt állást az ügyben, mely szerint a post mortem személyiségi jogok védelme elsőbbséget élvez a művészi szabadsággal szemben, mindazonáltal ez a sorrend az évek múlásával megváltozhat, minél több idő telik el az illető halála után. A döntést három bíró megszavazta, hárman ellene szavaztak, mindazonáltal ez a végeredmény a kiadó panaszának elutasítását jelentette. A jogi procedúra során azonban csak Gorski és a Nymphenburger Kiadó vonatkozásában született állásfoglalás, ezért 1981-ben a szintén nyugatnémet Rowohlt kiadó végül megjelentette a Mephistót. Gorski nem indított újabb pert, talán azért sem, mert közel húsz évvel Gründgens halála után, amikor Németországban már megkezdődött a náci múlttal való szembenézés, feltételezhető volt, hogy számára kedvezőtlen ítélet született volna.

Szabó István a filmjeiből összeállított nyugat-berlini retrospektíven ismerkedett meg Manfred Durniok nyugatnémet producerrel, aki közös munkát ajánlott neki. A feltételek szigorúak voltak, különösen a költségvetés szempontjából, cserébe viszont a rendező nagy művészi szabadságot kapott. Az együttműködésből született tévéfilm, A zöld madár (1980) kedvező fogadtatásban részesült, és megteremtette az alapot egy következő közös filmhez, amely a Mephisto volt. Szabó érdeklődését azonnal felkeltette a téma: „S ez a Klaus Mann-regény egybevágott azzal a régi meggyőződésemmel is, hogy igazán tökéletes irodalmi műből nem lehet vagy inkább nem szabad filmet forgatni, hiszen remekmű esetében a gondolat lehető legtökéletesebb megjelenési formája a kész könyv; tessék elolvasni. Egy jó film elkészítéséhez – úgy gondolom – alkalmasabb nyersanyag az olyan irodalmi alkotás, amely gondolati anyagában kellően izgalmas és eredeti, de valami miatt nem igazán elsőrangú irodalmi mű. Ez a Klaus Mann-regény rendkívül izgalmas és tanulságos alaptémát dolgoz fel, de irodalmi alkotásként nem örök érvényűen megformált” – nyilatkozta annak idején a Filmvilág című szaklapnak. A zöld madárral ellentétben a Mephisto nem tévé-, hanem mozifilmnek készült, melynek megvalósításához Durniok cége már nem rendelkezett minden szükséges feltétellel, ezért koprodukciós partnert kell találni. A Marx József által vezetett magyar Objektív Stúdió vállalkozott erre a feladatra, ami igazából a munka oroszlánrészét jelentette. A hazai filmgyártásban addig még nem volt példa arra, hogy egy magyar rendező egy külföldi író művét filmesítse meg, vagyis ehhez előbb meg kellett szerezni a legfelsőbb szervek hozzájárulását. Az Objektív Stúdió által összeállított profi gyártási és költségvetési terv meggyőzte Durniokot arról, hogy a magyarok lesznek az ideális koprodukciós partnerek. Szabó kikötötte, hogy ragaszkodik összeszokott magyar stábjához, és a forgatókönyvírót is maga akarja megválasztani. Választása Dobai Péter író-költőre esett, aki 1971-ben maga is rendezett egy érdekes rövid dokumentumfilmet Archaikus torzó címmel.

Az alkotók az egyedi történetet általános érvényűvé akarták emelni, ezért változtattak Mann egyoldalú jellemábrázolási módján. A filmben nagyobb hangsúlyt kapott a politikai háttér: az eleinte egyáltalán nem antipatikus Höfgen az előrejutás, a karrier érdekében egyre többet ad fel önmagából, művészi és emberi célkitűzéseiből, és egyre jobban megalkuszik a hatalommal. Jelleme látványosabb változáson megy keresztül, vannak fordulópontok, ahol esetleg még változtatni tudna a sorsán. Bukása éppen ezért sokkal nagyobb hatást vált ki, mint a regény Höfgenje esetében, aki lényegében eleve bukásra ítélt figura, nem érezzük azt, hogy az ő sorsa talán más is lehetett volna. Technikai szempontból a Mephisto forgatókönyve precíz előzetes tervezés útján valósult meg. Szabó és Dobai megbeszélték a koncepciót, meghatározták a jeleneteket, majd következhetett a párbeszédek megírása. „Meglepetést már csak a színészek hozhattak a forgatás alatt, akik nyilván másították, gazdagították lényükkel az eredeti terveket” – nyilatkozta Dobai, és hozzátette, hogy korábban még nem írt forgatókönyvet ilyesfajta előre megtervezettséggel, de tapasztalatai kedvezőek. Szabó állítólag szívesen választott volna magyar színészt Höfgen szerepére, ám ez sok minden mellett azért sem sikerült, mert „magyar színész szemében nem találta meg azt az önfeledt tekintetet, mely a szerep lényege”.

Az osztrák Klaus-Maria Brandauer Hoffmannt alakította Kovács András történelmi filmjében, az Októberi vasárnapban (1979). Szabó látta a filmet, Brandauer alakítását azonban nem találta annyira meggyőzőnek, hogy azonnal leszerződtesse őt a Mephistóhoz. Előbb elutazott Bécsbe, és miután a Burgtheater egyik előadásában megnézte őt, akkor érezte azt, hogy megtalálta az ideális Höfgent. Brandauer így nyilatkozott a közös munkáról: „Amikor elolvastam a Mephisto forgatókönyvét, nagyon megfogott Hendrik Höfgen roppant bonyolult színészi jelleme. […] Személyében egy rendkívüli alkalmazkodó képességű emberrel találkozunk. […] Élmény volt számomra Szabó István rendezővel együtt dolgozni. Nagyon összebarátkoztunk, csakúgy, mint a stáb többi tagjával.” Höfgen feleségét a lengyel Krystyna Janda alakította. A tábornagyot Rolf Hoppe, Lotte Lindenthalt Christine Harbort, Juliette-t Karin Boyd játszotta, mindhárman az NDK művészei voltak. A lengyel Zdzisław Mrożewski (Bruckner tanácsos) és a brit David Robinson (Davidson, a kritikus) mellett a magyar részvétel is igen erős volt: többek között Cserhalmi György, Bánsági Ildikó, Kishonti Ildikó, Tordai Teri, Andorai Péter, Major Tamás, Bánfalvy Ágnes és Lukács Sándor játszott kisebb-nagyobb szerepeket a filmben.

A Mephisto forgatása 1980. július 23-án kezdődött, és bő négy hónappal később, november 30-án ért véget. Óvári Lajos gyártásvezető a Budapesti mesék (1977) című filmben dolgozott először Szabóval. Ott sem volt könnyű feladata, mert csak szűkös költségvetés állt rendelkezésre, és nem volt egyszerű a színészek egyeztetése sem, hiszen a forgatás a színházi évad legnehezebb időszakára esett, ráadásul külföldi vendégművészek is voltak. A Mephisto esetében a helyzetet az is nehezítette, hogy még nem állt rendelkezésre a végleges rendezői forgatókönyv, amikor már meg kellett kötni a keretszerződést a keletnémet féllel, meghatározva a pontos igényeket és a várható költségeket, és csak ezután lehetett a nyugati partnerekkel is megállapodni. A film cselekménye javarészt Németországban játszódik, a pozitív valutamérleg érdekében azonban a stáb arra törekedett, hogy a lehető legtöbb forgatási helyszínt az NDK-ban találja meg, és csak keveset kelljen Nyugat-Berlinben és az NSZK-ban forgatni. A keletnémet partner, a DEFA lelkesen fogadta a magyarok által benyújtott színvonalas tervet, és igyekezett mindenben támogatni a nagyszabású produkciót. Szabó nem akart műteremben dolgozni, ezért a palotákban, középületekben és nagypolgári otthonokban játszódó jelenetekhez eredeti helyszíneket kellett keresni, melyeket a díszlettervezők több hónapos kutatás után találtak meg. Ezeknek a helyszíneknek egy része műemlékvédelem alatt állt, s bár a forgatás feszített körülmények között zajlott, nem egyszer tömegjelenetek felvételére is sor került, a létesítmények semmilyen formában sem károsodtak.

Egyetlenegyszer történt egy kisebb incidens, méghozzá a budapesti Operaházban (a filmben egy berlini színházként látjuk) zajló forgatáson. A forgatás minden résztvevőjének tűz- és munkavédelmi oktatást tartottak, amelynek megtörténtét mindenki az aláírásával igazolta. Mielőtt forogni kezdett volna a felvevőgép, a rendező és a Tűzoltóság illetékese még egyszer összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat. Ennek ellenére az egyik szünetben az ügyeletes tűzoltó egy dohányzó statisztát vett észre a színpad sarkában. A statiszta tagadta, hogy kapott volna tűzvédelmi oktatást. A stáb forgatott a Budapesti Gyermekszínházban is, amely egy hamburgi színházat helyettesített. Szervezési szempontból különösen nagy gondot jelentett a színészegyeztetés, hiszen több különböző nemzetiségű művész egyéb elfoglaltságait kellett összhangba hozni a filmmel. A külföldi színészek esetében több hétre előre lehetett tudni az egyéb kötelezettségeket, így figyelembe lehetett venni azt is, hogy az adott művész mondjuk egy színházi fellépés és a forgatás között ki tudja magát pihenni. Klaus Maria Brandauernek például tizenkét színházi szereplése volt, ráadásul nem egyetlen helyszínen, hanem különböző városokban (Bécs, Bregenz, Salzburg). A magyar színészek közismert leterheltsége miatt viszont a hazai művészek egyéb elfoglaltságait csak egy hétre előre lehetett tudni. Óvárinak és munkatársainak a nehézségek ellenére sikerült egy gördülékeny munkatervet összeállítaniuk, és még a külföldről utaztatott színészek esetében sem fordult elő, hogy valaki késett, vagy éppen túl korán érkezett volna. Csupán egyetlenegy malőr történt a munka során, de az is szerencsére az utószinkron időszakában: időjárási problémák miatt a berlini repülőtér egy napig egyetlen járatot sem fogadott.

A Mephisto Magyarország versenyfilmje volt az 1981-es cannes-i filmfesztiválon, akárcsak Gaál István alkotása, a Cserepek. A Mephisto bemutatójának magyar díszvendége az egykori miniszterelnök, Károlyi Mihály özvegye, Andrássy Katinka („a vörös grófnő”) volt, akit Szabó István és Klaus-Maria Brandauer kísért. A vetítést követően a távozó magyar vendégeket szokatlanul hosszú taps fogadta, a bravózás sem maradt el. A másnapi kritikák nem fukarkodtak a dicséretekkel, és általános volt az a vélemény, hogy a Mephisto akár a fesztivál nagydíját, az Arany Pálmát is elnyerhetné. Ebben az elismerésben végül Andrzej Wajda aktuálpolitikai drámája, A vasember részesült, amelyet a nevezési határidő lejárta után válogattak be a versenyprogramba. Ilyesmire addig nem volt példa, a nemzetközi fesztivál azonban ezzel a gesztussal (és a fődíj odaítélésével) a feszült lengyelországi politikai helyzetre kívánt reflektálni. Mindazonáltal a Mephisto sem maradt elismerés nélkül: megkapta a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, sőt a nemzetközi filmkritikusok szervezete, a FIPRESCI díját is. Mivel az 1982-es Oscar-gálán Szabó alkotásának egyik riválisa a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában ismét A vasember volt, sokan biztosra vették, hogy Cannes-hoz hasonlóan Los Angelesben is Wajda filmje kapja az elismerést. Nem kis meglepetést keltett, amikor a kategória díját átadó Ornella Muti olasz színésznő és Jack Valenti, az Amerikai Mozgókép Szövetség elnöke a Mephistót hirdette ki győztesnek. A boldog Szabó István kihívta a színpadra Brandauert is, és örömtáncot rögtönöztek győzelmük örömére. A rendező a díjat megköszönte Koltai Lajos operatőrnek, Dobai Péter forgatókönyvírónak, Csákány Zsuzsa vágónak, Óvári Lajos gyártásvezetőnek, továbbá Marx József és Manfred Durniok producereknek, valamint néhány más közeli munkatársának, végül Brandauer feleségének, Karinnak és saját feleségének, Gyürey Verának is. A regényt 2013 májusában Alföldi Róbert vitte színpadra a budapesti Nemzeti Színházban, ahol mindössze tíz előadást tartottak csupán, mert az igazgatóváltás miatti színészmozgások nem tették lehetővé a darab műsoron tartását a következő évadban. Az előadást a Vígszínház vette át, a kritikusok különösen Stohl András Höfgen-alakítását méltatták.

Field64

A felhasznált fotóanyag a forgatás alatt készült standfotókból áll, a fotós B. Müller Magda volt. Saját gyűjtemény. A következő pár plakátban az a közös, hogy mindegyiknél felhasználták, Kemény György eredeti tervét, pontosabban betűtípusát, amit a magyar plakáttal együtt tervezet.   

A német forgalmazásoz készült plakát.

Amerikában ezzel ment a mozikban.

Ezt gondolom kitalálják, nagyon szép grafikai munka, sajnos nem ismert az alkotója előttem.