Az orosz burleszk!
2018. november 02. írta: laposhal

Az orosz burleszk!

KÉT JACQUES TATI-FILM

A francia filmművészetről a legtöbb embernek három dolog biztosan eszébe jut: a nouvelle vague (vagyis az új hullám), a francia bűnügyi filmek és a francia vígjátékok. Ez utóbbi kategória egyik legnagyobb klasszikusa az orosz származású Jacques Tati (1908–1982). Igazi neve: Jacques Tatiscsev. Nagyapja, Dmitrij Tatiscsev a Cári Orosz Hadsereg tábornoka volt, aki egy ideig a párizsi orosz nagykövetség katonai attaséjaként teljesített szolgálatot. Az orosz társadalom krémjéhez tartozó katonatiszt egy Rose Anathalie Alinquant nevű francia nőbe lett szerelmes, aki állítólag cirkuszi előadóművész volt. A rendelkezésemre álló források eltérőek abban a vonatkozásban, hogy vajon házasságot kötöttek-e. Ami biztos, hogy közös gyermekük, George Emmanuel Tatiscsev megszületése után nem sokkal az apa tisztázatlan körülmények között meghalt egy lovasbalesetben. George Emmanuel nyolcéves koráig Oroszországban élt, 1883-ban tért vissza édesanyjával Franciaországba.

mv5bodgwndixmtizmv5bml5banbnxkftztcwnde0ntu5ng_v1_sy1000_cr0_0_779_1000_al.jpg

Húsz évvel később egy holland–olasz származású nőt vett feleségül, Marcelle Claire van Hoofot, aki két gyereket szült neki: Nathalie-t 1905-ben és Jacques-ot 1908-ban. Van Hoof asszony műkereskedéssel foglalkozó családja barátságot ápolt Van Goghgal és Toulouse-Lautreckel, és a vállalkozásba bevették George Emmanuelt is. Ennek köszönhetően a Tatiscsev család meglehetősen jó körülmények között élt. Jacques nem volt különösebben szorgalmas tanuló, viszont szerette a sportot, különösen a teniszt és a lovaglást. Szülei nem erőltették, hogy tanuljon, ha nincs hozzá kedve, de hogy valami hasznosat is csináljon, kis időre beszállt apja vállalkozásába. Nevét időközben Tatira rövidítette. Úgy tűnt, rögbijátékosként képzeli el a jövőjét. 1931-ben a Racing Club játékosa lett, ahol társait időnként mulatságos pantomimjelenetekkel szórakoztatta. A harmincas évek gazdasági világválsága úgy hozta, hogy Tati kénytelen volt a rögbi helyett más megélhetés után nézni. Pantomimsikereinek köszönhetően rendszeres fellépési lehetőségekhez jutott különféle revüműsorokban. Egy 1935-ös gálaműsorban látta őt a világhírű író, Colette, aki lelkes kritikákat írt róla. Tati 1932 és 1936 között négy vidám rövidfilmben is főszerepet játszott. A második világháború kitörését követően bevonult, és teljesítette hazafias kötelességeit. Leszerelése után visszatért a revüszínpadokra, és ajánlatokat kapott a filmvilágból is. 1946-ban egyik barátjával megalapította a Cady-Films céget, ahol rendezőként is bemutatkozhatott.

tati-facteur.jpg

Első önálló rendezése, A postások iskolája (1947) című negyedórás burleszk tulajdonképpen beugrás volt. A feladatra ugyanis René Clément volt az eredeti jelölt, ő viszont elszerződött egy másik filmhez, ezért szükségmegoldásként a főszerepet alakító Tati ugrott be helyette. A mulatságos rövidfilmet meglepően jól fogadták, és még abban az évben elnyerte a legjobb filmvígjátéknak járó Max Linder-díjat. 1949-ben Tati megrendezte első egész estés filmjét, a Kisvárosi ünnepet, amelyben egy vidéki postást alakított. Erről kicsit lejjebb bővebben is szó esik majd, akárcsak az Hulot úr nyaral (1953) című alkotásáról, melyet a klasszikus filmburleszk megújításaként ünnepeltek. A természetesen Tati által megformált nyakigláb főszereplő egy igazi antihős, aki nem igazodik el a modern világban, és ragaszkodik személyes relikviáihoz, mint a vicces nadrágja, az ernyője, a pipája és az ócska ballonkabátja, amelyek miatt mulatságos benyomást kelt. (Vajh’ Columbo nyomozó is Tati köpönyegéből, akarom mondani ballonkabátjából bújt elő?)

img_2109.jpg

A figura modellje egyébként valós személy volt, Nicolas Hulot francia újságíró építész nagyapja, aki Tati házát is tervezte. Az igazi Hulot úr különleges sziluettje felkeltette a rendező érdeklődését, a filmbeli Hulot úr pedig annyira megtetszett a közönségnek (és Tatinak), hogy a következő opuszokban is visszatért. Az 1958-ban bemutatott Nagybácsim volt Tati első színes filmje, noha a színes technikával már a Kisvárosi ünnep forgatásán is kísérletezett, a végeredménnyel azonban akkor még elégedetlen volt. A forgatás a művész lakóhelyén, Saint-Maur-des-Fosses-ban zajlott. A városka polgárai óriási lelkesedéssel statisztáltak a filmben, s a városvezetés később azzal fejezte ki tiszteletét a művész iránt, hogy a főtéren felállították Hulot úr szobrát.

9622-mon_oncle_1958.jpg

A Nagybácsim sikere túlnőtt Franciaország határain, még a modernség szimbólumának számító Egyesült Államokban is jól fogadták, holott Hulot úr nem nevezhető a modern világ értőjének és rajongójának. A franciásan szellemes alkotás megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, és az Amerikai Filmakadémia készen állt arra, hogy teljesítse Tati minden reális kívánságát. A művész nem kért egyebet, mint azt, hogy találkozhasson a burleszk műfajának általa nagyra becsült klasszikusaival, mint Stan Laurel, Buster Keaton és Mack Sennett.

bddefinition-playtimeuk-7-1080.jpg

A nemzetközi siker ellenére évekig tartott, mire megvalósulhatott a következő Hulot-film, a Playtime (1967), amelynek forgatásához egy komplett modern városrészt is felépítettek. A magas gyártási költségek végül nem térültek meg, és a kedvező kritikák csak arra voltak elegendőek, hogy Tati több éves szünetekkel még két filmet megrendezhessen: az Hulot úr közlekedik (1971) és a Parádé (1974) esetében a Playtime büdzséjének töredékéből kellett gazdálkodnia.

img_5537.jpg

A szerencse sajnos már nem szegődött újra mellé. A kritikusok továbbra is szerették, rajongótábora azonban megfogyatkozott, és már akkor filmtörténeti őskövületként kezelték őt, amikor még képes volt az alkotásra. Népszerűségének visszaesésében szerepet játszhatott az is, hogy a francia vígjátékok hangvétele a hatvanas évek végétől feltűnően megváltozott: a harsány mimika és a bőbeszédűség vált uralkodóvá, miközben Tati alkotásait inkább a finom irónia jellemezte, és sokkal fontosabb volt számára a vizuális, mint a verbális humor. A rendezőnek élete vége felé komoly egészségi problémái voltak. Tüdőembóliában hunyt el 1982. november 5-én Párizsban.

kisvar.jpg

A plakát a november 9. plakátárverésen megvásárolható lesz. Klikk!

Mint már szó volt róla, Tati első saját rendezése, A postások iskolája igen kedvező fogadtatásban részesült, ezért a művész elhatározta, hogy az általa kitalált figurának, François-nak, a postásnak egy nagyfilmet is szentel. Ez lett a Kisvárosi ünnep, amelynek elkészítésében oroszlánrészt vállalt Tati barátja és állandó munkatársa, Henri Marquet is. A második világháború vége Franciaországban is lehetőséget teremtett arra, hogy a színes filmtechnika tért hódítson. Max de Vaucorbeil filmje, a Ramuntcho esküvője (1947) Agfacolor technikával készült, míg Marcel Pagnol 1949-ben bemutatott alkotása, a Schubert-dalokra épülő A szép molnárné Rouxcolor eljárással valósult meg. A Thomson-Houston cég egy vadonatúj metódust javasolt Tatinak, a Thomsoncolort, amelyhez természetesen biztosította a szükséges nyersanyagot és a szakembereket is. Az Egyesült Államokban a Technicolor akkor ugyan már három évtizedes múltra tekintett vissza, Európában viszont még nem terjedt el, mert meglehetősen költséges volt, és a megfelelő technikai háttér sem állt még rendelkezésre. Tati és producere, Fred Orain elfogadta ugyan a Thomson-Houston ajánlatát, mindazonáltal az óvatos operatőr, Jacques Mercanton azt javasolta, hogy a jeleneteket a biztonság kedvéért fekete-fehérben is vegyék fel. A szakember aggályai beigazolódtak, mert kiderült, hogy a Thomson-Houston nem tudja megoldani, hogy a színes felvételekről színes másolatok készüljenek.

44076_73.jpg

A jelenetek többségét Sainte-Sévère-sur-Indre közelében vették fel, ahol néhány évvel korábban Tati és Marquet néhány vidám hónapot töltött. A forgatás 1947-ben zajlott, s hónapok teltek el, mire kiderült, hogy a színes változat nem alkalmas a bemutatásra. A fekete-fehér verziót 1949. május 11-én tűzték műsorra a francia mozik. Ugyanabban az évben a velencei filmfesztiválon is vetítették, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Tatit nagyon bántotta, hogy nem tudta színesben bemutatni a filmjét, és évekig próbálkozott azzal, hogy erre lehetőséget teremtsen. 1961-ben egy speciális bemutató keretében a Kisvárosi ünnep néhány jelenetét kiszínezve is megtekinthette a közönség. A biztató fogadtatásnak köszönhetően az úgynevezett stencil módszerrel a teljes filmet átdolgozták, és a mozikba került egy hibrid változat, amely fekete-fehér és színes jeleneteket is tartalmazott. Volt más újdonság is az 1949-es verzióhoz képest: új kísérőzene készült, és olyan képsorok is bekerültek a filmbe, melyeket Tati korábban nem használt fel. 1988-ban François Ede operatőr és Tati lánya, a filmrestaurálással is foglalkozó Sophie hozzákezdtek a Kisvárosi ünnep felújításához. Rendkívül időigényes és aprólékos munkával sikerült az eredeti színes nyersanyag színeit előhívni, és a legmodernebb eljárással egy új színes kópiát készíteni, melyet 1995. január 11-én mutattak be Franciaországban, a filmművészet centenáriumi esztendejének megnyitásaként.

hulot.jpg

A plakát a november 9. plakátárverésen megvásárolható lesz.  Részletek!

Aki kicsit is ismeri a francia szokásokat, az tudja, hogy a franciák jelentős része augusztusban veszi ki a szabadságát, ilyenkor még Párizs is szinte kiürül. Tati második egész estés játékfilmje, az 1953-ban bemutatott Hulot úr nyaral is egy ilyen augusztusi vakációt követ nyomon, ami lehetőséget ad a rendezőnek arra, hogy hangulatos társadalmi körképet rajzoljon, és éljen a védjegyének számító finom és találó humor lehetőségeivel. Bár a Kisvárosi ünnep forgatásán a színes technika nem vált be, Tati mégis szerette volna az Hulot úr nyaralt is színesben készíteni, ám a szerényebb költségvetés ezt nem tette lehetővé. A jelenetek többségét egy kis tengerparti faluban, Saint-Marc-sur-Merben forgatták 1951-ben, s mind a mai napig áll az a hotel (a l'Hôtel de la Plage), amelyben a címszereplő megszállt. Ugyanitt később egy szobrot is emeltek Tati és a forgatás emlékére. Bizonyos épületeket a filmezés kedvéért felújítottak, a járdákat helyrehozták, ugyanakkor viszont néhány fát ki kellett vágni. A villa homlokzata, illetve a világítótorony csak díszlet volt. A rendező még a háború előtt járt ezen a környéken barátaival, a Lemoine házaspárral, és állítólag már akkor elhatározta, hogy egyszer majd egy filmet fog itt készíteni.

parade-1-c2a9-karl-haskel-e28093-les-films-de-mon-oncle_r.jpeg

Más források úgy tudják, Tati egy tipikus tengerparti kisvárost keresett, amilyenbe a francia átlagpolgárok járnak nyaralni. Képeslapokat, prospektusokat tanulmányozott, terepszemlére is kiment, míg megtalálta az elképzeléseinek legmegfelelőbbet. A tűzijáték felvétele közben a rendező megsérült a kezén. Ennél is komolyabb problémát jelentett, hogy az első tekercsek homokszemcsék miatt megkarcolódtak, s emiatt újra fel kellett venni néhány jelenetet. Hulot úr kocsija egy átalakított Carver André Lombard típusú jármű volt: Tati azt akarta André Pierdeltől, a speciális effektusok felelősétől, hogy az autó mulatságos hatást keltsen. A belső jeleneteket a boulogne-i Billancourt filmstúdióban vették fel 1952-ben. A filmről zömmel elismerő kritikák jelentek meg, a közönségnek is tetszett, mindmáig egyike az ötvenes évek legnépszerűbb francia filmjeinek. Az Hulot úr nyaral egy csodálatos barátság kezdetét is jelentette: Jacques Lagrange képzőművész ekkor még csak az Oscar-díjat is nyert forgatókönyv megírásában segédkezett, később ő lett Tati filmjeinek állandó művészeti tanácsadója, különösen a díszletépítés terén. 1963-ban a direktor átszerkesztette a filmet, és új kísérőzenével látta el, az Alain Romans által komponált fő zenei témát azonban megtartotta. Egy 1968-as interjúban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az eredeti változathoz fel nem használt jelenetek az évek folyamán elvesztek. 1978-ban Steven Spielberg egyik rövidfilmje, A tenger foga hatására Tati egy pluszjelenetet forgatott Saint-Marc-sur-Merben az Hulot úr nyaral számára, s ez a változat jelent meg felújítva DVD-n, a Blu-Ray-kiadáshoz viszont az 1953-as eredeti verziót restaurálták.

Field64

img_2106.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://plakatfiu.blog.hu/api/trackback/id/tr1814339789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása